Kedves Barátaim!
Lehet, hogy nem mindannyian tudjátok, de minden évben megrendezik az Emlékhelyek napját. 2021-ben erre június 20-án kerül sor.
Kétféle emlékhelyet határoztak meg a 2000-s évek elején:
Történelmi és nemzeti emlékhelyek
Egyrészt a nemzet történelme és fejlődése szempontjából kiemelkedő történelmi és kegyeleti jelentőséggel bíró helyszínek megőrzése céljából törvényi védelemmel kezdeményezték egyes helyszínek nemzeti emlékhellyé nyilvánítását.
A helyszínek kiválasztásában fontos kritérium azok történeti fontossága, a nemzet eredetében, történetében, a nemzet sorsának alakulásában betöltött, sorsfordító, olykor veszteséggel, vértanúsággal járó meghatározó szerepe.
Ezek egységes megjelöléséről a Nemzeti Örökség Intézete gondoskodott. A felállított sztélék nem csupán egységesen és könnyen felismerhetővé tették az emlékhelyeket, de tömören azok jelentőségéről is tájékoztatják az érdeklődőket.
A nemzeti emlékhelyek logójának a kettős csomót választották, mely a magyar királyi jogar tetején levő aranylemezen is látható. A végtelenített vonalmintát formázó szimbólumnak a középkorban bajelhárító képességet tulajdonítottak.
Nemzeti Emlékhelyek:
Ezek hazánk történelmének legfontosabb helyszínei, melyek megtestesítik a nemzeti emlékezetet valóságban és jelképesen is. Az emlékhelyek gyakran műemlék épületek, de vannak köztük temetők, emlékparkok is, mert nem az építészeti értékük adja a jelentőségüket, hanem a történelemben betöltött meghatározó szerepük. Az emlékhelyeket felkeresők megismerhetik a magyar történelemben fontos, sorsdöntő események helyszíneit.
Ezek a helyek a következők:
Kiemelt nemzeti emlékhely:
Budapest, Kossuth Lajos tér
Nemzeti emlékhelyek:
Budapest, Fiumei úti temető
Budapest, Hősök tere
Budapest, Magyar Nemzeti Múzeum
Budapest, Rákoskeresztúri Újköztemető 298., 300. és 301. parcella
Budapest, Várnegyed
Debrecen, Református Nagytemplom és Kollégium
Mohács, Nemzeti Emlékhely
Ópusztaszer, Nemzeti Történelmi Emlékpark
Pákozd, Katonai Emlékpark
Pannonhalma, Bencés Főapátság
Somogyvár–Kupavár
Székesfehérvár, Romkert
Másrészt történelmi emlékhellyé nyilvánították:
A történelmi emlékhelyek az emlékezet olyan fontos helyszínei, amelyek nemzeti, felekezeti, regionális vagy kisebbségi szempontból kiemelkedőnek minősülnek. Bár gyakran fontos építészeti alkotások, nem elsősorban műemléki szempontok alapján számítanak jelentősnek, hanem kiemelkedő történelmi szerepük miatt. Lehetőséget nyújtanak arra, hogy a hozzájuk ellátogatók számára megtapasztalhatóvá tegyék a magyar történelem sorsfordító eseményeit, tragédiáit, de dicső pillanatait is. Jelenleg közel ötven történelmi emlékhely található az országban.
Ezek a történelmi emlékhelyek a következők:
- Balassagyarmat, Vármegyeháza
- Budapest I. kerület, Szilágyi Dezső téri református templom
- Budapest V. kerület, Batthyány-örökmécses
- Budapest V. kerület, Magyar Tudományos Akadémia
- Budapest VI. kerület, Andrássy út 60.
- Budapest VII. kerület, Wesselényi utcai Hősök temploma és Hősök sírkertje
- Budapest VIII. kerület, Corvin köz
- Budapest VIII. kerület, Ludovika Akadémia
- Budapest IX. kerület, Kálvin téri református templom, kripta és a Ráday Gyűjtemény
- Budapest XI. kerület, Eötvös József Collegium
- Csurgó, református kollégium és nagykönyvtár
- Drégelypalánk, vár
- Eger, vár
- Esztergom, vár
- Fertőd, Esterházy-kastély
- Gödöllő, Grassalkovich-kastély
- Győr, a vár megmaradt részei
- Gyula, vár és honvédtiszti emlékhely
- Hajdúböszörmény, hajdúkerületi székház
- Jászberény, jászkun kerületi székház
- Kehidakustány, Deák-kúria
- Keszthely, Festetics-kastély és Georgikon
- Komárom, erődrendszer
- Kőszeg, vár
- Máriapócs, kegytemplom és bazilita monostor
- Mezőtúr, református kollégium és könyvtár
- Miskolc, diósgyőri vár
- Mosonmagyaróvár, a határőrlaktanya előtti tér
- Muhi, Muhi Csata Emlékmű
- Nagycenk, Széchenyi-kastély
- Nyírbátor, a Báthori-várkastély fogadópalotája és a református templom
- Pápa, református kollégium és ótemplom
- Pécs, székesegyház, püspöki palota és a középkori egyetem
- Recsk, egykori munkatábor
- Sárospatak, vár, református kollégium és nagykönyvtár
- Sárvár, vár
- Sopron, Tűztorony
- Sóly, református templom
- Szarvas, a történelmi Magyarország földrajzi középpontja és Trianon-emlékhely
- Szatmárcseke, Kölcsey-kúria helye
- Szeged, Dóm tér
- Szécsény, Forgách-kastély és a ferences kolostor
- Szigetvár, vár
- Tihany, bencés apátság
- Vác, Hétkápolna és honvédemlékmű
- Veszprém, Vár utca
- Visegrád, vár
- Vizsolyi református templom
Aria