A Szövetség rövid bemutatása
A Nemzeti Adó- és Vámhivatal Nyugdíjasainak Országos Szövetsége hosszú – a szervezet változásait is követő – fejlődési folyamat eredményeként érte el jelenlegi formáját, elnevezését és feladatkörét.
A nyugdíjasokkal való törődést fontosnak tartva alakult meg huszonnyolc évvel ezelőtt a Vám- és Pénzügyőrség Nyugdíjasainak Egyesülete, mely az 1998. március 12-i küldött közgyűlés határozata alapján – a fenti időponttól – a Vám- és Pénzügyőrség Nyugdíjasainak Országos Szövetsége (VPNYOSZ) név alatt tevékenykedett tovább.
Az APEH és a VPOP összevonásáig csak pénzügyőr nyugdíjas klubok működtek, a szervezet átalakítását követően, 2011-től folyamatosan alakultak meg az adóügyi nyugdíjas klubok is, melyek megszervezésében, a szövetségbe integrálásában a VPNYOSZ meghatározó szerepet, meglévő szervezeti keretet biztosított.
Annak érdekében, hogy a szövetség neve is kifejezze az összevonást, a szervezethez tartozó nyugdíjasok összetételét, a Nemzeti Adó- és Vámhivatal Nyugdíjasainak Országos Szövetsége (NAV NYOSZ) nevet vette fel.
A NAV és jogelődjei tízezer főt is meghaladó nyugdíjasai közül a NAVNYOSZ jelenleg mintegy kétezer-ötszáz nyugdíjast tudhat tagjai között, akik 46 klubba szerveződtek. A szövetség egyik kiemelt feladata – melyet mind a tízezer nyugdíjas érdekében lát el – a szociális és a kegyeleti gondoskodás.
A szövetség és az általa irányított területi egységek, a klubok tevékenységének lényege nyugdíjasaink szellemi és fizikai képességének gondozása, javítása, országos, regionális és helyi közösségformáló, egészségmegőrző, kulturális programok révén.
A szövetség célja, hogy a NAV és jogelődje nyugdíjasait összefogja, a NAV-hoz és az egymáshoz tartozás érzését megőrizze, a gondtalanabb nyugdíjas életet elősegítse, egészségügyi, kulturális, szabadidős programokat szervezzen, az arra rászorulóknak szociális és kegyeleti ellátást biztosítson. Védje a nyugdíjasok érdekeit, tartsa a kapcsolatot más nyugdíjas szervezetekkel. Ezen kívül fontos feladat a NAV és jogelőd szervei múltjának ápolása, történeti dokumentumok gyűjtése, a szakmai tapasztalatok összefoglalása, átadása.
A Szövetség szervezeti felépítése
Központi szervek:
Küldöttgyűlés (a Szövetség legfőbb döntéshozó szerve)
Elnökség (vezető tisztségviselők)
Felügyelő Bizottság (tisztségviselők)
A Szövetség helyi szervei a klubok,
melyek a NAV Igazgatóságainak illetékességi területén működnek.
Az illetékességi területen több klub is működik (pénzügyőr, adóügyi, összevont).
A Klub szervei: Klubgyűlés, Klubvezetőség, Klubvezető
A Szövetség hivatalos adatai
NAV NYOSZ – NAV Nyugdíjasainak Országos Szövetsége
Székhely: 1093 Budapest, Mátyás u. 16. fszt.2.
Adószám: 18014479-1-43
Kapcsolat felvétel, tájékoztatás
Telefonon:
Hétfő-kedd-szerda-csütörtök 8.00 -12.00 óra között
Gregorné Abonyi Ilona titkár (+36 30 303 9950)
és Kováts Gertrúd titkársági asszisztens (+36 70 358 5256)
fogadja a hívásokat.
Csütörtökön az iroda vonalas száma is hívható. (+36 1 550 1176)
Személyesen:
Minden héten csütörtökön 8.00 és 12.00 óra között,
a Budapest IX. kerület, Mátyás u. 16. földszint 2. alatti irodában
fogadjuk a személyesen érdeklődőket.
Ettől eltérő napon csak előzetes telefonos egyeztetést követően
tudunk személyesen találkozni.
Postacímünk:
NAV NYOSZ 1093 Budapest, Mátyás u. 16. fszt. 2.
E-mail címünk:
gregorne_abonyi.ilona@nav.gov.hu
(A kegyeleti kérelmeket is ide kérjük küldeni!)