Minthogy a mi korosztályunk már nem költ tetoválásra, műkörömre, piercingre, seprű szempillára, s elég ruha lóg a szekrényben hétköz- és ünnepnapokra, étkezésünk is kímélő – szóval akkor miért is lenne baj, ha a klubok olyanok, akár egy utazási iroda?

Gyerekeink dolgosak – sőt: támogatják kikapcsolódásainkat -, az unokákkal kellő ügyeletet látnak el a nagyszülők, egészség, járóképesség, pénzügyi fedezet – hál’ Istennek – rendelkezésre áll, akkor pedig hajrá, előre az utazásokra, társasági életre és gasztronómiai élvezetekre! Már, ha van, aki kitalálja, megszervezi, levezényli az utakat.

Sokadjára történt ez meg a Dunakanyar pénzügyőr klub vezetője, Szabó Józsefné szervezésében, amikor is Ausztriát, konkrétan a festői környezetben lévő Wörth-i tavat céloztuk meg. Utazás közben is pompás tájak tárulnak elénk, nem győzünk jobbra-balra tekingetni. Végcélunk ezúttal a Wörth-i tó és környéke.

Ami három napba belefér, azt mi beletettük: Zotter csokigyár (Graz-hoz esik közel), ahol a már-már gyógyszer-laboratóriumi körülmények között embert alig látni, fantasztikus gépek, automaták által keverve-kavarva készül a finomabbnál finomabb csokoládé, melyekből korlátlan mennyiségben volt módunk kóstolni. Ízesített csokiktól, bonbonoktól eltelve, még a szállás elfoglalása előtt útba ejtjük a környék legmagasabb pontján lévő Pyramidonkogel kilátót. Felfelé lifttel suhanunk, de lefelé sokan vállalták a négyszázhatvanegy lépcsőfokot, sőt, egy bátor amazon a tornyot körülvevő spirális, zárt csőcsúzdán, nyolc másodperc alatt közlekedett az anyaföldig.

Másnap a Malta-völgyi szerpentinek tették próbára az érzékenyebb gyomrú utasok közérzetét, amit a jobbról-balról zuhogó vízesések látványa tompított valamelyest, míg elértük a Kölnbrein duzzasztógát által megfékezett fenséges víztározót. E helyen is voltak bátor vállalkozók, akik legyőzve tériszonyukat, kisétáltak az üvegteraszra, hogy arról gyönyörködjenek a körpanorámában. Gmünd városában a Porsche múzeum jóvoltából kaptunk betekintést az autógyártásból – no, ezt muszáj volt a város főterén egy sörrel „feltankolni”, miközben – kivételesen nem lefelé, hanem fölöttünk magasodó vár falaira tekintgettünk.

A millstatti bencés kolostor és templom (következő látványosságunk) szertartás nélkül is lenyűgöző.

Mikor az ember azt hiszi, több csodát nem láthat, akkor koronázzuk meg az élményeket: harmadnap a Minimundus (miniatűr játékvárosok) szabadtéri kiállítás volt soron, ahol 1:25 méretarányban szemlélhető meg a világ számos, de inkább számtalan építménye. Bő két óránk volt, de erre egy fél nap is kevés lenne, így ide mindenképpen vissza kell térnünk még.

Maria Saal kegyhely városában már hazaúton tettünk egy levezető sétát, majd hosszabb-rövidebb pihenőkkel irány Budapest.

Szóval: addig utazzunk, amíg fizikailag és anyagilag bírjuk, ne hagyjuk magunkat eltéríteni a csapodár kalandoktól!

Szabóné Marikától úgy tudom, tervez még kirándulást az idénre, s ahogy a fentebbit, úgy a készülendőben lévővel kapcsolatos fáradozását is mindannyian köszönjük!

Untener Erika

(A képeket készítette: Vida András)