Kedves NAV-os nyugdíjas társaim!

Két egymást követő ünnepségen is volt szerencsénk részt venni Szegeden. Egy cikkben szeretnélek erről tájékoztatni, mivel a résztvevők közel hasonló összetételű nyugdíjas társaimból állt!

Az első az Idősek Világnapja alkalmából évente megrendezésre kerülő NAV-os nyugdíjas találkozó volt. Ezen az egykori APEH és Vám- és Pénzügyőrség majd a fúzió után, NAV nyugdíjasai lettek meghívva.

A Vármegye Házában egy kis ünnepséget szerveztek nekünk, süteménnyel és 2 tagú zenekarral. Jó volt találkozni mivel a “pandémia” után ez volt az első alkalom. Ígérték, nem az utolsó!

A másik esemény az Október 6-i ünnepség, melyen szintén részt vettünk a szegedi, nem csak nyugdíjas emberekkel egy színvonalas rendezvényen. A Frícsay zenekar megnyitója után a város vezetői koszorúval ill. a Radnóti gimn. diákjai mécsessel és verssel emlékeztek meg az Aradi 13 hőseinkről! Nagyon kellemes időben, sokan megjelentünk ezen a neves napon Szeged egyik legszebb terén!

Üdvözlettel:

Bajza Lászlóné Ágnes

Szegedi Vámos Nyugdíjas Klub