A Somogy Vármegyei Adóügyi Klub december 11-én a Hotel Dorottya Kristálytermében tartotta évzáró-karácsonyi rendezvényét. Az impozáns teremben az asztalokon kicsi, szaloncukorral díszített fenyőágakat helyeztünk el minden klubtagunknak. Néhányan sajnos betegség miatt lemondták a részvételt, de így is több mint 50 fő érkezett a rendezvényre. Elfogadta meghívásunkat Koltainé Magyar Zsuzsanna igazgató asszony és Barics Ferenc régiófelelős úr is. Köszönöm, hogy minden évben megtisztelnek bennünket a jelenlétükkel.
A vendégek és a tagság köszöntése után alkalmi irodalmi színpadunk: Heczer Éva meghívott nyugdíjas társunk, Tislér Marcsi, Czár Kati, Hegyiné Rózsika és jómagam ünnepi műsorral kedveskedtünk a jelenlévőknek. Elhangzott néhány Adventet-és karácsonyi ünnepet idéző vers és természetesen a vidám-és megható mesék sem maradtak el. A műsort követően áldott karácsonyi ünnepet és boldog újévet kívántam, majd apró ajándékkal köszöntem meg vezetőtársaim munkáját.
Rövidesen feltálalták az ebédet, majd a klubtársaink által készített finom süteményeket fogyasztva délután még vidáman beszélgettünk, majd ölelések és jókívánságok közepette köszöntünk el egymástól. Remek befejezése volt ez a rendezvény az eseménydús, szép élményeket nyújtó évnek.
Kisebb létszámmal még részt vettünk december 14-én Rákász Gergely orgonaművész koncertjén az Evangélikus Templomban, ahol többek között Bach, Holst és Vivaldi művekkel hangolódtunk a közelgő ünnepre. Meghívást kaptunk a Vikár Béla Vegyeskar Adventi hangversenyére a Szent Imre Templomba, ahol klubtársunk Bokányi Laci is énekel.
Soha rosszabb évünk ne legyen, mint az idei volt! 2025. január 2-án folytatjuk.
Vajna Ferencné Somogy Vármegyei Adóügyi Klub


