Lezajlott a Nemzeti Adó- és Vámhivatal Nyugdíjasainak Országos Szövetsége tisztújító küldöttértekezlete, amely ezúttal adóági elnököt emelt a szervezet élére az eddig helyettesi posztot ellátó Veress László személyében. Továbbra is két helyettes segíti majd az elnök munkáját, adóügyi alelnök Jung Istvánné eddigi elnökségi tag, Fejér megyei régiófelelős, míg további bizalmat, megerősítést kapott Horváth Zoltán pénzügyőri alelnök.

A tisztújító küldöttgyűlés levezető elnöki szerepét ezúttal is dr. Bessenyei Gábor töltötte be, aki köszöntötte meghívott vendégünket Molnár Anikót, a NAV KEKI üdültetési munkatársát, és Czikora Andrást ny. pénzügyőr vezérőrnagyot, a Szövetség korábbi elnökét. A küldöttek üdvözlése után elsőként a búcsúzó elnöknek adta meg a szót. A leköszönő dr. Kaizinger Tibor elnök az előzőleg már írásban megjelent, a Szövetség tevékenységét összegző gondolatait ismertette a küldöttekkel

Vilmányi Anikó gazdasági felelős megtartotta pénzügyi beszámolóját, s megállapította, hogy jól gazdálkodott a Szövetség, ezen belül a klubok is az elmúlt évben. A szabadidős foglalkozások örvendetesen teret nyertek, erre kellő összegeket fordítanak azok a klubvezetők, ahol a létszám alapján járó támogatás mértéke erre lehetőséget ad.

A végleg visszavonuló Hajdú Miklósné Felügyelő Bizottsági elnök ismertette a küldöttgyűlés résztvevőit az elvégzett munkáról. Tájékoztatása befejezéseként javaslatot tett az eddig is tiszteletdíjban részesülő tagok juttatásának emeléséről. Ezt a küldöttek elfogadták. 

Barics Ferenc, a Jelölő Bizottság elnöke a választás szabályait ismertette, ám végül egyes jelölésnél kézfeltartással, többes jelölésnél titkos szavazással történt a voksolás. Ez utóbbira volt több példa is, ami meghosszabbította a procedúrát, mivel meg kellett számolni és ellenőrizni a szavazatokat.

A személyi változásokról és az elismerésekről később számolunk be részletesebben.

Lezajlott a szavazás, az eredmény ismertetése után Veress László újonnan megválasztott elnök köszönetét fejezte ki elődjének a 2017 óta betöltött elnöki feladatkörében, a NAV NYOSZ sikeres működéséért kifejtett tevékenységéért.

Az elismeréseket dr. Kaizinger Tibor leköszönő elnök, Veress László újonnan megválasztott elnök és az újonnan megválasztott titkár, Kuczikné Borbély Magdolna adta át. A búcsúzó elnök végül megköszönte a munkájához kapott sok segítséget, a szövetségért végzett közös munkát, és bejelentette, hogy más szerepben ugyan, de továbbra is részt kíván venni a Szövetség életében.

Elköszönt a küldöttektől a visszavonulását már korábban bejelentő Gregorné Abonyi Ilona, aki a titkári címről lemondva a továbbiakban régiófelelősi feladataira kíván összpontosítani.

B.Gados Júlia