Egy korábbi nyugdíjas összejövetelen lehetőségem volt találkozni dr. Vas Adrienn Igazgató Asszonnyal, a KEKI igazgatójával. Akkor szóba került, egy személyes találkozó lehetősége – ami sajnos komplex bokatörésem miatt eltolódott – , de most kérésem július 10-én megvalósult.
A KEKI szerepe kiemelt jelentőségű a NAV NYOSZ tevékenységében, és nagy érdeme van munkánk támogatásában.
A NAV NYOSZ Alapszabálya és a NAV –val kötött Megállapodás is megerősíti, hogy a mindennapi teendőkön túl a korábbi szervezetek hagyományait és értékeit megőrizzük, és hogy az ezeket érintő kérdésekben kikérjék előzetes véleményünket.
Napjaink rohanó világában a sok változás, a számítógépes információáramlás eluralkodása mellett is nagyon fontos a személyes kontaktus folyamatos fenntartása.
Nyilván a mai szervezet nagyságrendje, működési mechanizmusa más elvárásokat kíván… Különösen így van ez a NAV és a NAV NYOSZ esetében is, hiszen a 2010 évi megalakulás óta teljesen átalakult a szervezet, a vezetői kar, és a személyi állomány.
Különös jelentősége van számunkra, nyugdíjasok számára is, hogy a KEKI igen jelentős tényezővé vált, feladatköre kibővült, szervezete átalakult, vezetői változtak.
Ezért is tartottam fontosnak, hogy a pénzügyőrség egyik korábbi vezetőjeként, a NAV NYOSZ alapító tiszteletbeli elnökeként személyes eszmecserére kerülhetett sor.
Részemről ismertettem szakmai életpályám jelentősebb eseményeit, az oktatással, szervezeti példákkal gazdagított történéseket, sikereket, kudarcokat, és nem mellékesen a vezetői munka néhány „érdekes epizódját”, amelynek néhány mozzanata esetleg ma is felhasználható lehet…
Megemlítettem az összeférhetetlenség és a hitelesség fontosságát egyaránt.
Ismertettem a NAV NYOSZ megalakulásával kapcsolatos erőfeszítéseket, szövetségünk jelentősebb eseményeit, gondjainkat.
Kiemeltem, hogy működésünk, bizonyos nehézségek ellenére, országos szinten is példaértékű a nyugdíjasok világában. Ezért minden elismerést megérdemelnek azok, akik hosszú idő után is önzetlenül és aktívan támogatják munkánkat.
Különösen értékes a NAV, és ebben a NAV KEKI támogató magatartása.
Igazgató Asszony röviden vázolta a KEKI jelenlegi munkáját, feladatait, és továbbra is támogatásáról biztosította a nyugdíjasokat.
Köszönöm a nyílt párbeszéd lehetőségét!
Czikora András
ny. pénzügyőr vezérőrnagy
NAV NYOSZ alapító, tiszteletbeli elnöke
Fotó forrása: Czikora András.



