A NAV- NYOSZ Egri Adóügyi Nyugdíjas Klub tagjai 2023. április 24-28. között Szombathelyre kirándultunk, de ellátogattunk Sárvárra és Kőszegre is.

Kis csapatunkkal Szombathelyre 4 évvel ezelőtt már ellátogattunk, de szívesen megnéztük újra a Fő tér és Berzsenyi Dániel tér látnivalóit, betértünk a Sarlós Boldogasszony Székesegyházba, újra láttuk a Püspöki Palota, a Smidt Múzeum és az ISEUM kiállításokat.

Korábbi kirándulásunkból kimaradt a Kámoni Arborétum, amelyet most néztünk meg. 25 ha. alapterületen sétálgattunk sok virágzó rhododentron, tulipánfa és más gyönyörű díszfák, szép formájú fenyők között, hallgattuk a Gyöngyös patak csobogását és a madarak énekét. A területen egy kisebb vízesés és egy tórendszer is felelhető volt. A bejárat melletti gazdag lepkegyűjteményt is láttunk.

Kirándulásunk második napján Sárvárra kirándultunk, ahol nagy élmény volt az arborétumi séta és a fürdés a gyógyfürdőben, de engem legjobban a Nádasdy vár kötött le. A vár Sárvár jelképe, mely teljes épségében megmaradt. A várban négy gyönyörű freskókkal díszített teremben is gyönyörködhettünk. A kiállításon eredeti tárgyak, berendezett szalonok, a Nádasdy család portréi láthatók.  A Nádasdyak többek között arról is nevezetesek voltak, hogy hazai kastélyaikban csodálatosan díszített nagy termeket építettek. Az egyik legpompásabb a sárvári várban látható. A dísztermet mindenütt freskók borítják, melyek bibliai témákat és a török elleni küzdelmek időszakát ábrázolják. Említésre méltó a díszteremben lévő fehér színű aranyozott kályha és az aranyozással díszített, kétszárnyú, márványberakásos Ocskay vagy kabinet szekrény. A múzeum legbecsesebb darabja a Nádasdy óra, mely egykor a család tulajdonában volt. A huszár kiállítás Magyarország egyetlen huszár kiállítása, melyben a Nádasdy huszárezred fegyvereit, egyenruháit, parancsnokainak portréit valamint a tiszti étkezde felszereléseit, névre szóló evőeszközeit, az ezred történetét mutatják be.

A következő napon Kőszegre látogattunk. A város központja egy kis ékszerdoboz, tele műemlékekkel, szobrokkal, szökőkutakkal, szép épületekkel. Az ismert nevezetességek (Hősök kapuja, városháza, sgraffitós ház, patikamúzeum, Mária szobor, városkút, Szentháromság szobor stb.) és a Jurisics vár megtekintése mellett láthattuk Kőszeg legújabb látnivalóját a történelmi időszalagot, ahol egy sikátorban bejárhattuk Kőszeg történelmét. A város jellegzetes épületei, jelentős személyiségek, eseményekre utaló momentumok jelennek meg a szemlélő előtt.

Betértünk egy virágudvarba, ahol a virágok, zöldség palánták mellett, kézműves ajándéktárgyakat is nézegethettünk, de vásárlásra is volt lehetőség. A házigazda megmutatta konyhakertjét, ahol kicsi területen 240 különböző zöldséget, fűszernövényt termel (csak paradicsomból több mint 30 féle) vegyszermentesen, rendszeres kapálás, ásás nélkül, mulcsozás talajműveléssel.  Saját szükségletre termel, a kevés felesleget becsületkasszás módszerrel értékesíti. A kapu elé egy kis asztalra kiteszi a kis mennyiségű árut, ráírja az árát, mellé egy persely és még soha nem volt hiánya. Ez Kőszegen működik, több helyen is láttunk ilyen asztalkát a kapuk előtt.

Napjaink nagyon vidáman teltek, sok élménnyel gazdagodva értünk haza. Jó volt ismét együtt kirándulni.

 

                                           Mucsi Péterné klubtag

                           NAV NYOSZ Egri Adóügyi Nyugdíjas Klub