A NAV NYOSZ Egri Adóügyi Nyugdíjas Klub kis csapatával 2024. 04. 29-től 05. 03-ig Szombathelyre kirándultunk.

Első nap kisétáltunk a Kámoni Arborétumba, ahol szebbnél szebb virágokat és növényeket csodálhattunk. Még egy foltvarrós kiállítást is megtekinthettünk.

Második nap Körmendre utaztunk el, ahol a Batthyany Strattmann Kastélyban sétáltunk és egy nagyon kedves vezető segítségével a kastélyban található nevezetességeket néztük meg. Ezt követően a város nevezetességeivel ismerkedtünk.

Harmadik nap Kőszegre kirándultunk, ahol éppen a május 1-i ünneplésbe csöppentük bele. Majd a Jurisics Várba sétáltunk el, ezt követően a Hősök tornyába mentünk el, ahol a kiállításokat tekintettük meg. Ebéd után a fő téren található látnivalókat néztük végig.

Negyedik nap Sárvárra utaztunk el, ahol a várat és az abban található nagyon szép kiállítást néztük meg majd a vár mellett található arborétumban tettünk sétát. Sárváron a fürdőzést sem hagyhattuk ki a nap befejezéseként. Esténként kártya partival zártuk a napot. Mindvégig nagyon szép időnk volt, és újra csodálatos élményekkel térhettünk haza az 5. napon. Köszönet a klubtársaknak a kellemes együttlétért és főleg Baranyi Lászlóné Jutkának a programok megszervezéséért!

Cseh Istvánné, klubvezető

NAV NYOSZ Egri Adóügyi Nyugdíjas Klub