2022. július 13-án az aktuális klubfoglalkozás keretében a NAV NYOSZ Egri Adóügyi Nyugdíjas Klub kirándulást szervezett Szilvásváradra. Sajnos csak 11 fővel voltunk jelen, mivel elég sok klubtársunk unokázik a nyáron, illetve vannak különféle egészségügyi vizsgálatra is bejelentkezők pont erre a napra. Igaz, unokával együtt is jöhettek volna nyugodtan, de nem sokan éltek a lehetőséggel, de azért akadt egy-két klubtársunk, akik az unokákat is elhozták.

A piros vonattal indultunk útnak. Majd a helyszínre érkezésünk után egy rövid sétát tettünk a lovardáig, illetve az erdei kisvasútig.

A kisvasúttal felmentünk a nagy tóig, majd megnéztük a Fátyol-vízesést, amely most igen csekély vízmennyiséget szállít a szárazság miatt.

Majd a nagyréten árnyas fák alatt megtartottuk klubfoglalkozásunkat, átbeszéltük az elmúlt egy hónap eseményeit és megbeszéltük az előttünk álló feladatokat is.

Ezt követően sétáltunk a Szalajka-völgyben megnézve minden új érdekességet, látványosságot.

Mivel Szilvásváradon voltunk, így nem hagyhattuk ki a finom sült pisztráng ebédet sem, mely mindenkinek nagyon ízlett.

Az ebéd elfogyasztása után folytattuk sétánkat a völgyben az árnyas fák alatt.

Hazafelé már autóbusszal jöttünk.

Sikerült ismét egy kellemes napot közösen eltöltenünk.

Cseh Istvánné klubvezető