2025. augusztus 7-én csodálatos nyári nap köszöntött a NAV Dél-budapesti Nyugdíjas klub tizenhárom várbarát tagjára, kik néhány perces vonatozás után megérkeztek Solymárra.
Miután leszálltunk a vonatról, elindultunk a település felé. Az első épület, amit megláttunk a solymári váron 1929-1934 között az első ásatásokat végző Dr. Valkó Arisztid amatőr régész, s helytörténész lakóháza volt. Rövid séta után feltűnt előtt előttünk a Várhegy magaslata, s már messziről látszott a solymári vár tornya. Kis csapatunk sikeresen leküzdötte a várhoz vezető emelkedőt, s néhány percen belül máris a vár kapujánál álltunk.
A vár építésére tán a 14. században került sor. A vár építésekor nagyon sokat nyomott a latba Buda közelsége, s az a tény, hogy a kedvező földrajzi helyen felépült vár könnyűszerrel ellenőrizhette a közeli kereskedelmi útvonalakat. A vár fénykora a 14-16. századra tehető, mikor a településen tán solymászok, s más szolgálónépek laktak. 1404 nyarán maga Luxemburgi Zsigmond király (1397-1437) is megfordult a várban, 1409 körül a solymári vár már Czillei Borbála királynéé, s a 15. század első felében a vár többször gazdát cserélt. 1481-ben a Garai-család férfiágon történő kihalását követően Solymár visszaszállt a királyra, s Mátyás király (158-190) a solymári vadászkastélyt fiának – Corvin Jánosnak – adományozta. A régészeti leletek alapján tudjuk, hogy II. Ulászló király (1490-1516) reneszánsz építkezéseket folytatott a várban. E fénykornak véget vetett, mikor 1541-ben a török csellel elfoglalta Budát. Ezáltal Solymár is török uralom alá került: lakói elmenekültek, a vár elpusztult, a település pedig elnéptelenedett. A 17. század végén Solymár is felszabadult a török uralom alól, s a faluba német, illetve szerb telepesek költöztek. A 18-19. század folyamán Bél Mátyás, Oláh Miklós, s Pesty Frigyes készített leírásokat a várról. A második világháborút követő régészeti feltárások dr. Jablonkai István, Kozák Károly régész, Horler Miklós építész, dr. Erdődi Anna, Dr. Feld István régészprofesszor, illetve Szalay Gábor építészmérnök, műemlékvédelmi szakmérnök nevéhez kapcsolódnak.
A várban megtekintettük a reneszánsz építészeti emlékeket, a hatalmas várudvart, továbbá a díszes várkutat. A merészebb klubtagok felkapaszkodtak a vártoronyba is, s csodálatos panorámában gyönyörködtek.
A vártúra utáni fotószünetet arra használtuk fel, hogy lefényképeztük Solymár főterén – a helyi iskola udvarán – elhelyezett fiatal Mátyás király szobrát, a kitelepített sváb lakosság emlékművét, a Főtéren levő különböző szobrokat, majd felkerestük a tér közelében található Sváb közösségi házat. A Közösségi ház vezetője – Hellebrandt Hilda – rendkívül érdekesen beszélt a helyi sváb lakosság életéről, a népcsoport szokásairól, s a falu hagyományairól. A beszélgetés során Hilda részletesen mesélt a sváb lakosság kitelepítéséről, s családi történeteket is megosztott velünk. A látogatás végén bejártuk a Közösségi ház különböző helyiségeit, hol különböző használati tárgyakat láthattunk.
A Közösségi házat követően megnéztük a közeli Helytörténeti Gyűjteményt, ahol a kitűnő vezetés során az udvaron a helyi ásatások régészeti-, az épületben pedig a 19-20. századi Solymár néprajzi emlékeit láthattuk.
A múzeumlátogatás után a Fő téren autóbuszra szálltunk, s irány a solymári Dejó Falatozó, ahol finom ebéddel vártak bennünket. Mivel a túra során valamennyien megéheztünk, derekasan nekiláttunk az ebédnek. Ebéd után a Volán autóbusz egészen a budapesti Árpád-hídig röpített bennünket. Szerintem a solymári kiránduláson mindenki jól érezte magát, s aznap este egyikünket sem kellett álomba ringatni.
Dr. Németh István
