Mányoki Ádám II. Rákóczi Ferencről készített festménye bizonyára minden magyar gyermek és felnőtt emlékezetébe beégett. Abban már nem vagyok biztos, tisztában vannak-e mindannyian azzal, hogy a magyarságért, a magyarok függetlenségéért kiálló, és életét adó hazafiak közül II. Rákóczi Ferenc fejedelmünk volt az első a nemzet történetében.
Saját ismereteim is meglehetősen hézagosak e tekintetben, rácsodálkoztam az új információkra, amikor személyes – csoportos – látogatást tettünk a magyar, ám – a trianoni szerződés miatt – ma szlovák területen lévő Borsi településen található Rákóczi várkastélyban. A leégett, lepusztult, az időjárás viszontagságainak és az enyészetnek tétlenül felkínált épületet több éves munkával, magyar pénzből a magyar kormány újíttatta fel, és adta át a látogatóknak 2021 augusztusában. Nem véletlen jegyezte meg borsi tárlatvezetőnk – kérdésre válaszolva: a szlovákok annyit segítettek a felújításban, hogy nem tettek keresztbe. A projekt jelenleg azon a szinten van, hogy nullára hozza a ráfordítást – szálláshely, étterem, belépődíjak bevételeiből -, aztán a két kormány illetékesei öt év múlva felülvizsgálják a megállapodást. Kíváncsian várom, a haszonból mennyi illeti majd a felújítást vállaló magyar államot?
Tárlatvezetőnk gazdag információi vetélkedtek a kiállítás illusztrációi mellett olvasható magyarázó szövegel, így nem tudtuk, mit részesítsünk előnyben, amit hallunk, vagy amit látunk. (Későbbi kiállításokon ez „nem volt probléma”, mert bár a magyarázó szövegek három nyelvűek, magyar nyelvűre valahogy nem futotta.)
No, forduljunk inkább a magyar szabadságharc jeles vezére felé, mi minden fér bele egy hazafi ötvenkilenc évébe? Félárvaság, kisgyerekként katonai neveltetés, gimnázium, prágai Károly egyetem, házasodás, elsőszülött gyermekének korai elvesztése, birtok-kezelés, főnemesi cím, fejedelemi cím, honi érdek-képviselet, Habsburgoktól való elszakadást célzó függetlenségi harc, üldöztetés, bujdosás, száműzetés és halál idegen földön. Rehabilitálás, újratemetések.
Úgy látszik, a magyar hon függetlenségéért, magyarságért utolsó leheletükig kiálló politikus magyarok egyetlen korszakban se kapják meg életükben a méltó elismerést, megbecsülést.
További szószaporítás helyett ezúton ajánlom kedves figyelmetekbe a Wikipédia információit II. Rákóczi Ferencről, valamint a személyes látogatást a borsi várkastélyba.
Kétnapos felvidéki látogatásunk első délutánját, Borsi után Kassán töltöttük, elsődlegesen a Szent Erzsébet dóm, majd a Rákóczi múzeum udvarán lévő, a rodostói erkély másolatának, illetve Márai Sándor, a „kassai polgár” szobrának megtekintésével.
Pirulva jegyzem meg: e nemzeti értékek csodálata után a városnéző sétát megédesítve egy helyi söröző vendégszeretetét is élveztük.
A gazdag vacsorát követő éjszakát kiváló szállodában töltöttük – ennek a korosztálynak már fontos a kényelmes ágy, tisztálkodási lehetőség, ebben hiba nem volt.
Másnap Lőcse felé – mivel a várban felújítási munkálatok folynak – csak az autóbuszból csodáltuk meg Szepes hegyoromra épült várát, ami monumentalitását illetően pazar látványt nyújt. Lőcse történelmi – és irodalmi – szerepét nem kell ismertetni, azt minden érettségizett ember kívülről fújja. A lőcsei fehér asszony otthona később városháza, jelenleg irodalmi múzeum. A Szent Jakab templom elképesztő méltósága vallástól függetlenül mindenkit magával ragad, építészeti teljesítményként is páratlanok, a lélek elcsendesül, megtisztul, a magyarságtudat abban a pillanatban megerősödik, amint belépünk. Altemplomában Rákóczi fejedelmünk és családja márványkoporsóinál a Himnusz eléneklésével tisztelegtünk.
Lőcse után Eperjes felé vettük az irányt, melynek óvárosa – akár a már megtekintett városoké -, pici ékszerdoboz, csodálni való romantikus épület-együttesekkel. S akár tetszik, akár nem, mindenhonnan visszaköszön magyar történelmi személyiségek és a magyar igényesség, kultúra nyoma. Ezért is érthetetlen, hogy se utcán, se múzeumban, se úton-útfélen, egyetlen magyar szót se olvashatunk.
Bár a városnézések sétatempóban teltek, másnapra igazán elfáradtunk. Jólesett beülni a busz öblös ülésébe, elpilledve Budapestig ringatózni.
A kétnapos, emlékezetes felvidéki kirándulást a Dunakanyar pénzügyőr nyugdíjas klub, személy szerint Szabó Józsefné klubvezetőnek köszönhetjük. A Dunakanyar és a Fővárosi klub tagjai közül harmincheten élvezték a felejthetetlen élményt.
A fotókat Vidra András, Csík Bálint, Mosoncki Imréné és Mátyássy Gyula felvételei közül válogattam.
Untener Erika
