A Baranya Vármegyei Nyugdíjas Klub tagjai az elfogadott program szerint március 21-én, a meteorológiai tavasz első napján felkeresték a pécsi török kori értékeket.

Szép számmal gyűltünk össze Jakovali Hasszán pasa dzsámija előtt. Itt először egy kisfilm tekintettünk meg, amely megismertetett bennünket a Mevlevi dervis kultúrával és szokásaival. Majd vezetéssel megtekintettük a dzsámi belső terét, miközben kellemes halk dervis zene szólt. Az „Érzékek Termé”-ből egy átjárón keresztül jutottunk a liturgikus térbe, ahol vezetőnk bemutatta a berendezési tárgyakat, köztük egy Koránt is, és beszélt a szokásokról.

Ezt követően megtekintettük az udvarban a templom körül megmaradt török kori temetőt. Látogatásunk itt véget ért, de a program folytatódott. A távolság és a kissé szűkös időkeret miatt helyi autóbusszal mentünk a Rókus-dombra, ahol időutazásunk következő állomását kerestük fel.

Itt Idrisz Baba türbéjét néztük meg, ahol szintén remek idegenvezetést kaptunk. Felvilágosítást kaptunk a türbe építéséről, és annak eziádig ismert vagy éppen nem ismert sorsáról. Valóságos csodának tarthatjuk, így megmaradt az utókor számára a többszöri átépítés és különböző célú hasznosítás után.

Tavaszi időutazásunk hamar véget ért, de sok hasznos új ismerettel gazdagodva tértünk haza.

Fischer Péter