Két hónap nyári szünet után a Somogy Vármegyei Adóügyi Klub tagjaival szeptember 10-én találkoztunk a hivatal vendégházában, hogy megbeszéljük az idei év hátralévő programjait, amelyben két kirándulás, színházlátogatások, Idősek köszöntése városi rendezvény, hivatali nyugdíjas találkozó és klubgyűlések szerepelnek. A már megvásárolt színházjegyek kiosztásra kerültek, a többi rendezvényre jelentkezni lehetett, valamint a részvételi díjakat befizetni.

Szeptember 24-én hajnali 4 órakor indultunk autóbuszos kirándulásra Szlovéniába. Az időjárás ezúttal nem volt túl kegyes hozzánk, csepergős, esős napunk volt.

A közel hat órás utazás közben nem hagyhattuk ki a trojáne-i fánkozót sem.

Postojnába érve elsőként a Vivarium kiállítását tekintettük meg, közben audio guide-n keresztül magyar nyelvű ismertetőt hallhattunk. A cseppkőbarlangban élő több mint 150 állatfajból néhánnyal itt közelebbről is megismerkedhettünk. Közülük a leglátványosabb, legnagyobb az egyedüli gerinces barlanglakó a kétéltű vakgőte (emberhal), amely akár 100 évig is él, rákokkal, halakkal, férgekkel táplálkozik és évente általában 40 petét rakva szaporodik.

A Vivariumtól átsétáltunk a Postojnai cseppkőbarlanhoz. Az ámulatba ejtő barlangrendszert a Pikva folyó alakította ki és méltán a „Barlangok királynőjének” nevezik. A barlangtúrát kisvasúttal kezdtük, amely a Nagyhegyig röpített  bennünket. Innen gyalog folytattuk az utunkat és audio-guide kalauzolt bennünket a különböző termekben. A barlangban szebbnél-szebb, természet által formált cseppkő képződményeket csodálhattunk, amelyek száz millió év alatt alakulhattak ki és folyamatosan változnak, bár rendkívül lassan. Itt mindenkinek a fantáziájára van bízva, hogy mit lát a szürke-fehér-rózsaszín cseppkő képződményeket, szobrokat, oszlopokat nézve. A séta végén ismét kisvasút szállított vissza bennünket a felszínre.

Autóbuszra szálltunk és a közeli Predjama várhoz utaztunk. A sziklába vájt, több emelet magas meseszerű, középkori lovagvárat bevehetetlennek tartották, amely végül csak egy szolga árulásával sikerült. Itt is audio-guide kalauzolt bennünket a pincétől a toronyig látható különböző helyiségek között, melyeknek funkciójáról kimerítő ismertetőt hallhattunk (fegyverterem, lovagterem, étkező, hálóterem, vízgyűjtőhely, kínzókamra és még számtalan korabeli helyiség). Megismerhettük a várlakók életét és Erazem lovag történetét és méltatlan halálának körülményeit.

Csodálatos élményekkel teli, fárasztó nap után késő este érkeztünk haza Kaposvárra.

Vajna Ferencné klubvezető