Mi, a Navnyosz Fejér Vármegyei Adóügyi Nyugdíjasklub tagjai július 1-én tartottuk a nyárindító találkozót Agárdon finom halászlé mellett.  Már ekkor elhatároztuk, hogy szeptemberben is fehér asztal mellett  nyitjuk meg az „őszi szezont”.

Ennek eleget téve szeptember 22-én Bajára utaztunk.

Vonattal mentünk, 3 órás út volt,  de gyorsan telt az idő jó társaságban. A hűvösebb időjárás miatt egy kis melegítő ital is előkerült a hátizsákból a sütemények és gyümölcsök mellett. Mindez kizárólag az egészségünk védelmében.

11 órára előre le volt foglalva a városnéző kisvonat, ami a vasútállomásnál várt ránk. Ezzel indultunk felfedezni a várost.

Baja Magyarország déli részén, a Duna bal partján fekszik. Bács-Kiskun vármegye második legnagyobb városa. Jelentős kikötőváros és közlekedési csomópont. Gazdasági, kulturális és oktatási központ. A várostól északra található a Gemenci erdő, mely kiváló kiránduló hely is.

A vasútállomástól a belváros felé kezdte útját  a kisvonat,  amelyen   tájékoztatást  hallottunk nemcsak a város történetéről,  hanem a főbb nevezetességekről is.

A belváros szélén egy útkereszteződésnél  látható a bajai születésű Jelky András szobra, aki szabólegényből lett világutazó.

A Szentháromság térről szép kilátás nyílik a Petőfi szigetre és a Sugovicára. A négylevelű lóhere alakban kikövezett tér közepén áll a Szentháromság szobor, melyet a pestisjárvány áldozatainak emlékére állították. A teret „Bácska   Szent Márk terének” is nevezik, mivel eklektikus és klasszicizáló  stílusú épületek övezik 3 oldalról, negyedikről pedig a Sugovica. Itt rendezik a híres Bajai Halfőző Fesztivált is, amely már 100 ezres látogatót vonz a városba. A téren áll a mai városháza is, mely Grassalkovich-palota volt. A kastélyt Palavichich Gábor kalocsai érsek építtette, majd később került a Grassalkovich család tulajdonába, majd a városé lett. A téren a műemlék épületekben szálloda, kávézó, üzlet működik.

Szintén Baja város szülötte Tóth Kálmán költő és író, akinek szintén szobrot állítottak. A költő több verséből lett „népdal”. Baja országgyűlési képviselője is volt 4 cikluson át. Sokat tett a városért, járási jogokat harcolt ki, a mai főiskola elődjét alapította meg. A várost csatlakoztatták a vasúthálózathoz, amely a fejlődést segítette.

Utunk során elhaladtunk és kívülről gyönyörködtünk a Szent Péter és Szent Pál- templom, valamint a Zsinagóga épületében. Ez utóbbi most könyvtárként működik.

A kisvonat kivitt bennünket a belvárostól távolabb eső, a folyók találkozására, a zátonyokra, az ártéri erdőkre gyönyörű panorámát nyújtó Türr István kilátóhoz is. Türr István is bajai születésű volt. Lombardiában szolgált katonaként és az olasz forradalom mellé állt. Magyar légiót szervezett és Garibaldi oldalán harcolt. A kiegyezés után tért haza és az ország kulturális és gazdasági felemelkedéséért küzdött. Ő indította el a Korinthosi- és a Panama-csatorna építését. Neki köszönhető a Sugovicát a Ferenc-csatornával összekötő átvágás is. A Duna parton a Sugovica torkolatánál áll a róla elnevezett  kilátó.

A legenda szerint a Sugovica egy gazdag vízimolnár Súgó Vica nevű lányáról kapta a nevét. Apja nem engedte, hogy hozzá menjen egy szegény molnárlegényhez, ezért a fiatalok a folyóba ölték magukat.

A kisvonattal visszamentünk a  belvárosba, ahonnan aztán már gyalog tettük meg utunkat a Véndió étteremhez. Itt előre lefoglalt asztal és megrendelt ebéd várt bennünket.  Mindenki talált magának kedvére való finomságot. Természetesen a fő választás a halászlé volt.

Sajnos az időjárás nem lett kellemesebb, hűvös szelek jártak arrafelé, igy elindultunk a vasútállomásra és a tervezettnél egy korábbi vonattal haza.

Nagyon kellemes napot töltöttünk együtt, sok új élménnyel gazdagodtunk.

Höflinger Józsefné vez. tag