Az idei kirándulásainkat a NAV NYOSZ Egri Adóügyi Nyugdíjas Klub néhány tagja 2026. 10. 05-09-ig Parádfürdőn zárta. Mindössze öten a megszokottól eltérően ez alkalommal személygépkocsival utaztunk az Egerhez közeli, általunk leginkább kedvelt üdülőhelyre. Érkezésünkkor Enikő. az üdülő gondnoka a szépen parkosított udvar tujáinak igyekezett formát adni, miután az egyik éjszaka az élelmes, de leginkább éhes szarvasok igencsak megritkítottak. Ottlétünk másnapján a feltételezett „tettesekkel” találkozhattunk, amint hangos beszédünktől megriadva futottak az erdő irányába a szomszéd portáról.

Az ötnapos kikapcsolódást pihenéssel, szórakozással és túrázással terveztük eltölteni. Természetesen a lehetőséget kihasználva a jó hangulatú nyársalás sem maradhatott el a jófajta egri bor kíséretében, de hódolva a gasztronómiai hagyományoknak egyik nap vacsorára közösen, puliszkát készítettünk és fogyasztottunk, igaz nem juhtúróval, csupán sajttal és szalonnával, de Így is finom volt.

Egyik kiemelt programunk volt Sástó és környéke bejárása. Az 1,7 km hosszú Béka-tanösvényt végigjárva eljutottunk a Farkas-kút forrásig. Sajnos a forrás épp, hogy „él”, alig cseppekben érkezik a frissítő víz.  A túra közben az elméleti kihívásoknak is eleget tettünk az öreg Mátra élővilágának témaköréből. Meghintáztattuk egymást az útba eső játszótéren és a jó időnek köszönhetően ellenőriztük lemaradásunkat a napóra segítségével.

Bár megöregedtünk, de azért még meg tudtunk birkózni a Sástói-kilátó 256 lépcsőfokával is. Az eredetileg olajfúró toronyként gyártott kilátó legmagasabb pontjáról gyönyörű kilátás tárult elénk a Mátra déli lankáira, Gyöngyösre és a környező településekre, miközben megtapasztaltuk a torony kilengését is.

Szomorú volt megtapasztalni itt is az aszály kártételét, a Sás-tóból csak az elszáradt sásnövényt, kagylómaradványokat és néhány vadkacsát találtunk az alig több, mint tíz négyzetméternyi vízen.

Ha már Parádfürdőn jártunk, másnap nem hagytuk ki a Fehérkő-kilátót sem, ahová igencsak meredek emelkedőn lehet eljutni. A gyönyörű panorámáért mégis megérte a fárasztó túra még úgy is, hogy a visszavezető utat eltévesztve azt legalább 1 kilométerrel megtoldottuk.

A negyedik napunkat Gyöngyösön töltöttük a Vachott Sándor Városi Könyvtárban. Egy igazán ritkaság-számba menő muzeális gyűjteményt nézhettünk meg a Könyvtár épületében Dr. Vinkler Bálint történész tárlatvezetésével. A Huszár Lajos régész, numizmatikus igen értékes éremgyűjteményét Gyöngyös városának adományozta, amely 2007 óta az ország egyik legjelentősebb numizmatikai kiállítása, ahol az ezüsttallértól az aranyforint váltópénzig a bill-pengőn át sok-sok kincset láthattunk.

Minden kedves nyugdíjas társunknak ajánljuk, ha Gyöngyösön jársz, ne hagyd ki előzetes bejelentkezés mellett ezt a ritkaság-számba menő kiállítást!

Így telt el ez az öt nap, tele élményekkel, nevetéssel, kisebb-nagyobb kihívásokkal és sok-sok közös pillanattal. Bár a lábunk néha elfáradt, a kíváncsiságunk és a jókedvünk töretlen maradt. A szarvasok ugyan megdézsmálták a tujákat, mi viszont feltöltődtünk élményekkel, és néhány szép emlékkel gazdagabban tértünk haza. Mert valljuk be: nem az évek száma számít, hanem az, hogy hány élményt gyűjtünk még össze! És ha rajtunk múlik, a következő kaland sem várat sokáig magára!

Papp Mária, kultúrfelelős

NAV NYOSZ Egri Adóági Nyugdíjas Klub