Kedves Nyugdíjas Társaim!
Ismét jelentkezem Szegedről. Egy nagy ünnep volt országszerte kis hazánkban, ez nem más, mint az 1956-os szabadságharc 66. évfordulója.
Némelyikünk még meg sem született vagy éppen hogy totyogtunk, amikor nagy történelmi esemény játszódott le. Az ifjak Szegedről indulva, szabadságukért kiálltak az egész ország nevében az igazukért. Hogy valóban hogy is volt, mint is volt, ma már kevesen tudják. De emlékezni mindenkinek lehetősége van. A mi kis csapatunk, a vám- és pénzügyőrség nyugdíjasai és támogatói, mindig részt veszünk ünnepi megemlékezéseken, ezzel is életben tartva hazánk felejthetetlen, történelmet író eseményeit.
A Városháza előtt a Himnusz éneklése alatt felhúzták a nemzeti lobogót. Ezután a város vezetői és a lelkes ünneplők átmentek Nagy Imre szobrához. Itt folytatódott a megemlékező beszéd, dr. Kovács Tamás alpolgármester úr részéről, majd a szegedi színház színészei adtak elő kis jeleneteket. Végül elhelyezték az emlékezés koszorúit.
Szép idő volt, jó, hogy sikerült ismét együtt lennünk.
Bajza Lászlóné Ágnes, Szeged Nyugdíjas Vámosklub


