A Baranya Vármegyei Nyugdíjas Klub kultúrosa több tagunk kérésére ebben az évben megszervezte, hogy részt vehessünk a Kodály Központ épületbejárásán. Vezetett séta keretében ismerhettük meg Pécs ikonikus épületének kulisszatitkait. Ahhoz képest, hogy kissé összesűrűsödtek a programjaink az utóbbi időben, szép számmal gyűltünk össze erre a különleges sétára is.
Miért olyan érdekes ez az épület? Mert a Kodály Központ Pécs egy sokáig elhanyagolt, egyébként enyhén lápos területén az Európa Kultúrás Fővárosa 2006 program keretében épült meg a forgalmas 6-os főút és a vasút között. Ma egy világszínvonalú, nívós koncertteremként ismerjük, ami egyben egy építészeti kuriózum is. És nem utolsósorban az országosan elismert Pannon Filmharmonikusok birodalma.
A vezetett séta során a teljes épületet bejárhattuk a pincétől a padlásig, illetve a nézők elől elzárt, csak a művészek számára fenntartott helyiségeket is megnézhettük. Felléptünk a színpadra, lementünk a zenekari árokba, kipróbáltuk a különleges, 58 személy befogadására alkalmas liftet, végig mentünk a folyosókon és a próbatermeken, bekukkantottunk a hangtechnikai helyiségekbe.
A közel egy órás séta hamar eltelt, örülünk, hogy kultúrosunk résen volt, és időben regisztrált bennünket erre programra. Újra szép, tartalmas élményekkel gazdagodtunk.
Fischer Péter
Baranya Vámegyei Nyugdíjas Klub


