Négy év kényszerpihenő után újra meghívást kaptunk dr. Gaál Tamás igazgatótól a nyugdíjba vonult munkatársak találkozójára. A meghívót az INIT Igazgatási és Humánpolitikai Főosztály szakértő munkatársa, Barabás Krisztinától továbbította részünkre, aki a rendezvény házigazdája is volt.
Izgatottan vártuk a találkozót, mert igaz, hogy nagy létszámban tagjai vagyunk a NAV központi szervezeteiből (KH, KEKI, INIT) nyugdíjba vonult munkatársakat összefogó Adóhivatali Központi Klubnak, ahol rendszeresen találkozhatunk, de vártuk azon nyugdíjas kollégákkal is a találkozót, akik nem tagjai a szövetségnek, illetve még friss nyugdíjasok.
Az INIT szervezetét képviselte a humánpolitikai területről Miklós Veronika főosztályvezető, dr. Miscsenkó Diana főosztályvezető-helyettes, valamint az INIT igazgatóját helyettesítő Locskai Botond főosztályvezető, aki az igazgatót helyettesítendő köszöntötte a megjelent nyugdíjasokat. Elmondta, hogy bár nemrég óta az INIT egyik vezetője, de a Központi Hivatal adóügyi területén (ahol régebben dolgozott) szoros kapcsolatban állt az informatikai munkatársakkal, akik közül itt is jelen vannak néhányan az összegyűltek között is. Jelezte, hogy a vezetés szándéka sűrűbb találkozások megteremtése, és a kapcsolatok bővítése.
Barabás Krisztina köszöntötte a meghívottakat, és Vágújhelyi Ferenc NAV elnök üzenetét is tolmácsolta. A NAV NYOSZ képviseletében Veress László elnökségi tag üdvözölte az INIT nyugdíjasait és mondott egy pár szót a Szövetségről. Dr. Szabó Éva klubvezetőnk, röviden bemutatta az Adóhivatali Központi Klub működését és tájékoztatott a belépés lehetőségéről, módjáról.
A kölyökpezsgős köszöntőt követően „szabadfoglalkozás” következett, ami során elfogyasztottuk a gyönyörűen, már a karácsonyt idézően terített asztalokról a finom szendvicseket és süteményeket, és közben hosszas beszélgetések indultak asztalról, asztalra.
Ezúton is szeretnénk megköszönni ezt a szép délután az INIT vezetőinek, szervezőinek.
Zelenka Ildikó
(Képek: Arlett Ria, Zelenka Ildikó)


