Ezen a borús őszi napon visszaemlékeztem a nyugdíjas klub augusztus 26-i kirándulására Nyírbátorba és Máriapócsra.
Kora délelőtt érkeztünk meg Nyírbátorba, a sárkányok földjére, ahogyan azt avatott idegenvezetőnk dr. Demeterné Horváth Nóra ismertette velünk.
Túránk során először megtekintettük a Báthori-család udvarházát, mely a XIV. században épült. A XV. század második felében az udvarház várkastéllyá bővült.
2006-ban újjáépítették a Báthori Várkastély épületét. Az épületben található állandó kiállítás a város múltjához kötődő Báthori-család korát és legendáit eleveníti meg. Öt képben 45 figura életnagyságban jeleníti meg a kor legfontosabb történéseit, miközben több neves vagy „hírhedt” történelmi személyt is életre kelt. A kiállítás látogatása során sokat hallottunk Báthori Erzsébetről, aki igaztalan vádak alapján kapta meg a csejtei rém címet.
A nyírbátori református templom látogatása volt a következő program, ahol szintén szakavatott idegenvezető ismertette meg társaságunkkal a templom történetét.
A templom építtetője Báthori István erdélyi vajda és a kenyérmezei csata hőse, aki jelentős szerepet játszott a várkastély és a minorita templom építésében is. Az építkezés valószínű kezdetének dátuma 1484., befejezése 1511. Az épület egyetlen hatalmas teremből áll, melynek délnyugati sarkához kisméretű, négyszögletes alaprajzú lépcsőtorony kapcsolódik. A templom elválaszthatatlan része a mellette álló, 1640-ben erdélyi mintára készült fa harangtorony, közel harminc méter magas, Magyarország legrégebbi és legnagyobb fa haranglába.
Ezután a várostörténeti sétány következett, ahol gyönyörű napfényes időben megtekinthettük a Minorita és a Református templom között húzódó Várostörténeti sétányt, ahol egy időutazásban volt részünk. Sétánk során életre kelt a múlt.Megismerhettük a nyírbátori sárkánykultusz gyökereit a Szentvér utca legendáját és a Báthoriak történetét – mindezt életnagyságú szoborillusztrációk kíséretében.
A sok szép élmény és hosszú séta után kis csapatunk finom ebédet költött el a nyírbátori Csekő étteremben.
Ebéd után felkerekedtünk, és buszunkkal célba vettük Máriapócsot. 1696. november 4-én, Pócs falu kicsi fatemplomában, az imádkozó hívek arra lettek figyelmesek, hogy az Istenszülő-ikon mindkét szeméből bőségesen folynak a könnyek. A könnyezés eseménye csodálattal töltötte el a jelenlévőket, a következő napokban pedig tömegek érkeztek a templomba. A szomszédos Kálló település plébánosa egy haldokló gyermeket emelt a képhez, a gyermek megérintette a könnyező képet és meggyógyult. A gyermek boldog édesanyja hálájaként nyakéket helyezett a kép elé, és ezzel nyitotta meg évszázadokra a pócsi Máriát hálásan tisztelők ma sem fogyatkozó sorát. 1715. augusztus 1-jén megismétlődött a pócsi csoda, A Máriapócsi Kegyhely újabb nevezetes eseménye, a kegykép harmadik és egyben utolsó könnyezése 1905. december 3-án kezdődött, és az év utolsó napjáig tartott, kisebb-nagyobb megszakításokkal.
A második könnyezés után, a zarándokok növekvő száma miatt, a fatemplom már nem tudta befogadni a Szűzanya könnyező képéhez érkezőket. A Szent Mihály tiszteletére fölszentelt jelenlegi templom 1731 és 1756 között épült, kora barokk stílusban. 2005. december 3-án a Magyar Püspöki Kar jelenlétében Dr. Erdő Péter bíboros Nemzeti Szentéllyé nyilvánította Máriapócsot. A Közép-Európát átszelő zarándok útvonal, a „Mária Út” egyik fő állomása.
A kegyhely parkjában meghallgattuk a csodás órajátékot, és gyönyörködtünk a gondozott park szépségében.
Elmondhatjuk, hogy a hazafelé vezető úton végig éreztük a csodát, amely lelkünket feltöltötte, s nyugalmat árasztott felénk. Örültünk, hogy ismét együtt lehettünk és élveztük a „szabadságot”.
Földi Ágnes Mária, Borsod megyei Adóklub tagja
