A tavaly elhunyt Nagy Gyula emlékének szenteltük a mostani főzőversenyt, hiszen ő volt ennek a programnak igen felkészült szakmai felelőse. Vélhetően nem véletlenül esett a választás éppen a halászlére, hiszen Gyula eme étel elkészítésének volt nagy mestere. Meghívására egyszer szerencsém volt részt venni Tatán a pontylehalászó eseményen, ahol a főzőmesterek között ő is ott remekelt két bográccsal, az egyikben a különleges, tejszínes halászlevét készítette. Azóta sem ettem annál finomabbat!

Legutóbb, a tavaly elmaradt Nyárbúcsúztató Fesztivál és Főzőverseny témájaként a slambucra esett a választás. Gondolom, nem nagyon bánták a csapatok, hogy most halászlé terén lehetett megmutatni a tehetségüket.

Figyelembe véve, hogy az alapanyagoktól kezdve a fakanálig mindenről a csapatoknak maguknak kell gondoskodniuk, akárhogy is a helyszínre szállítaniuk, örvendetes, hogy még mindig nyolc csapat indult a versenyen:

DEBRECEN

DÉL-PESTI NEMVEGÁK,

ÉSZAK-BUDAPESTI ADÓÜGYI KLUB

GYŐRI PÖRKÖLT ÖRDÖGÖK

KELEBIA

PÉCSI ADÓ- ÉS VÁMKLUB

SOPRONI ÖREG halÁSZOK-ra módosult az eredeti SOPRONI ÖREG ÁSZOK név

SZOLNOK

A főzőverseny szervezője kezdetektől fogva Varga István, a Debreceni Klub vezetője. Ő kérte fel zsűrielnöknek Barics Ferenc dél-dunántúli régiófelelőst, maga is kitűnő szakács, az ízek ismerője. Két társa Sinkáné Kiss Irén és Szabóné Ádám Éva a Nyírségből érkezett. Tagjai voltak Nagy Gyula főzőcsapatának, s az ott tanultak alapján letették a zsűrizésre feljogosító vizsgát.

Halászlét is sokféleképpen lehet készíteni, az már ízlés dolga, hogy kinek mi esik ínyére. Annyit már én is tudok, ha egy csipetnyivel több vagy kevesebb só van az ételben a kelleténél, azt a bírák nem tudják értékelni. A nyolc közül épp az első három helyezett tudott olyan ízharmóniát teremteni, amely eltér az átlagostól. Első helyre került a korhely halászlé, ami valóban különleges a savanykás, pikáns ízével. A zsűri elnöke értékelésében kiemelte, hogy nagyra tartja a tájjelleg megjelenítését, hiszen az ország keleti felében igen népszerű étel a töltött káposzta, ami furcsa módon most rokonságba került a halászlével. Kaptam én is egy kis kóstolót, valóban különleges, ahogy megőrzi halászlé mivoltát, de egészen más „hangszerelésben”.

A második helyezett halászlében minden megtalálható a halból, kivéve a szálkát. Passzírozás útján megszabadítják a húst tőle, majd gombócokba formázzák a masszát, amit belefőznek a kellő sűrűségű lébe. Nagyon finom és biztonsággal fogyasztható. Ezt is megkóstolhattam.

Nincs tapasztalatom viszont a harmadik hellyel díjazott halászléről, de bízva a zsűri ítéletében, biztos vagyok benne, hogy kiérdemelte a helyezést. Ezzel ugyan nem vigasztalom meg a szolnokiakat, akik a két évvel ezelőtti versenyt megnyerték, így hazavihették a vándorkupát is. Gyenge vigasz, hogy a pandémia miatt tavaly elmaradt főzőverseny okán két évig őrizhették a trófeát, ha most meg érzékeny búcsút kellett venniük tőle.

A többi öt csapat egyformán jó, de átlagos halászlét főzött, a zsűri gratulációját elnyerték, ám be kellett érniük a csapatonkénti egy darab nyakba akasztható különleges medállal.

A NAV NYOSZ III. Nyárbúcsúztató Fesztivál és Főzőverseny végeredménye:

I. helyezett DEBRECEN

II. helyezett GYŐRI PÖRKÖLT ÖRDÖGÖK

III. helyezett SZOLNOK

Gratulálunk valamennyi csapatnak a vállalkozó kedvhez, a nem kis hercehurcával járó előkészületekhez, az energiához, a szép teljesítményhez! Szép volt fiúk, lányok!

B. Gados Júlia