A hét elején már kaptunk egy kis ízelítőt az őszből, de hétvégére az időjárás összeszedte magát, és nem volt akadálya a jól szervezett nyugdíjas-találkozónak.

2023. szeptember 2-án a kissé hűvös reggelen a baranyai nyugdíjasok megfogyatkozott, de jó kedvükben meg nem tört kis csapata a reggeli vonattal elindult, hogy részt vegyen a NAV budapesti Királyok úti objektumában a nyárbúcsúztatón. Sajnos idén nem főztünk az előzetes tervek ellenére, mivel időközben a séfünk megbetegedett, így nem tudott részt venni a rendezvényen. Külön köszönet a szövetség és a NAV vezetésének, hogy megszervezte az állomásról a nyárbúcsúztató helyszínére gépkocsival történő gyorsabb eljutást. Az is nagy örömünkre szolgált, hogy az időközben Budapestre költözött társainkkal is újra találkozhattunk.

A rendezők gondos előkészítő munkájának köszönhetően minden csapat a létszámának megfelelő sátras főzőhelyen telepedhetett le. Mi a főzés helyett a közös gulyásba neveztük be.

Az üstök és a bográcsok körül sürgölődve azért mindenkinek jutott ideje a kísérő programokra is, amelyeket nagy gonddal, a NAV-val történt előzetes tárgyalások alapján szerveztek meg. Megnézhettük a NAV bevetési csoport kutyás akcióbemutatóját, élvezhettük a Pénzügyőr Zenekar koncertjét, összemérhettük az ügyességünket fizikai feladatokban a Senior 5 próba keretében. Újra kipróbálhattuk magunkat légpuskalövészetben, de részt vehettünk egészségügyi szűrésen is. Igazi csemege volt a gályautazás a Dunán az aranyló őszi napsütésben.

A gályázás után következett a közös ebéd elfogyasztása, amely mindenkinek nagyon ízlett. 12 órakor került sor a hét versenyző csapat kulináris remekművének elbírálására. Nem volt könnyű feladat a zsűri számára, ám végül megszületett a döntés. Az eredményhirdetés során kiderült, miszerint idén is a Kelebia Pénzügyőr Klub pörköltje és tálalása volt a legjobb. Viszont a lövészetnél, gyermek kategóriában klubtársunk unokája, Zsombor első helyett lett. Ez nagy örömöt okozott számára.

Nagy sajnálatunkra most is hamar eljárt az idő, és csomagolni kellett a ránk és a többi, távolabbi településről érkezett nyugdíjas társunka váró hosszú utazás miatt.

Sajnos egy kis homokszem került a gépezetbe, mert a MÁV számunkra a hazaúton csak IC jellegű kocsit biztosított IC helyett, ám ez nem szegte kedvünket, hogy jövőre is minden körülmények között újra részt vegyünk a rendezvényen. Bízunk benne, hogy a hagyomány folytatódik, és akár együtt is elénekelhetjük a zenészek kíséretében: „Újra itt van, újra itt van a nagy csapat…”

Nagyon köszönjük a szervezők áldozatos munkáját és a NAV vezetésének a feltételek biztosítását!

Fischer Péter

Baranya Vármegyei Nyugdíjas Klub