A Baranya Vármegyei Nyugdíjas Klub mindenszentek havában egy tematikus sétát szervezett Budapestre a Fiumei úti temetőbe, nagyjainkra való emlékezésként, amelyre szép számú érdeklődő jelentkezett.
Kissé hűvös, borús időben indultunk útnak, ám a kinti hideget ellensúlyozta a szervezőnk által biztosított welcome drink. A vasút gondoskodott egy kis izgalomról, de ezúttal sikerült rövid késéssel megérkeznünk Budapestre, így a megrendelt vezetett sétáról most sem maradtunk le. Egész sétánk idejére borús, de esőmentes novemberi nap ígérkezett.
Délután egy órakor kezdtük meg a programot a Nemzeti Örökség Intézetének munkatársával, akitől remek tájékoztatást kaptunk a sírkert történetéről, megnyitásáról, korábbi elnevezéseiről, a nemzet itt eltemetett nagyjairól. Láthattuk Apponyi Albert felújított halottas hintóját, hallhattuk ennek érdekes történetét. Egy térkép segítségével arról is képet kaptunk, hány olyan neves magyar nyugszik itt, akik a Trianon által elszakított területeken születtek. Görgey Artúr sírjánál vezetőnk jóvoltából a fiatal tábornok és az idős ember képét is megtekinthettük. Tiszteleghettünk gróf Batthyány Lajos mauzóleumában a hajdani miniszterelnök koporsója előtt, és megszemlélhettük az 1848. évi áprilisi törvénykönyvet, mely jelképesen Batthyány koporsóján nyugszik.
Hosszú azoknak a névsora, akiknek a sírját felkerestük. Megemlékeztünk a Petőfi családról, Blaha Lujzáról, Ady Endréről, Erkel Ferencről, Antall József rendszerváltozáskori miniszterelnökről, Arany Jánosról, Vörösmarty Mihályról, és láthattuk Kádár János sírját, valamint a Munkásmozgalmi Panteont. Idegenvezetőnk jóvoltából kitárult előttünk a Deák- és a Kossuth-mauzóleum ajtaja. A neves sírhelyek előtt egy-egy megható kis előadást hallhattunk.
A vezetett séta ideje hamar elszaladt, amelynek befejeztével sokan visszamentek a vonatunkhoz, míg egy kisebb, vállalkozó szellemű társaság még sétált egyet, felkeresve a művészek parcelláját. További hírességek nyughelyét tekinthettük meg, így például Munkácsy Mihályét, Semmelweis Ignácét, Babits Mihályét. Ám beláttuk, hogy a neves sírhelyek felkutatása egyénileg, a kézhez kapott térképek alapján bizony jóval több időt igényelne , így felvetődött annak igénye, hogy jövőre egy újabb tematikájú vezetett sétára eljöjjünk.
Időnk – mint mindig – kissé szűkre szabott volt, hiszen most is tömegközlekedéshez voltunk kötve, ennek ellenére sok hasznos információval gazdagodva térhettünk haza. Elmondhatjuk, hogy egy méltó kirándulással emlékeztünk meg hazánk nagyjairól.
Fischer Péter
Baranya Vármegyei Nyugdíjas Klub