Brüsszelben van a székhelye a Vámegyüttműködési Tanácsnak, amely január 26-án alakult. 1983 óta emlékeznek meg róla, hazánkban pedig 1993 óta ünneplik. A Tanácsnak fontos szerepe van a nemzetközi vámügyekben. Feladatai közé tartoznak a vámegyüttműködéssel kapcsolatos kérdések, a vámrendszerek gazdasági tényezőinek alakítása. Ezen a napon a NAV vám- és pénzügyőri, illetve bűnügyi szakága csak ügyeleti feladatot lát el.

A vám az államok által kivetett adószerű kötelezettség a vámhatárukat átlépő árukra. Célja egyrészt az állam bevételeinek növelése és az ország gazdaságának szabályozása: az adott ország piacán forgalomban lévő áruk szerkezetének és árának befolyásolása, leggyakrabban a hazai termékek, vagyis a hazai termelők védelme.

A vámok a külkereskedelmi politika fontos eszközei közé tartoznak, bár jelentőségük a szabadkereskedelmet előmozdító nemzetközi megállapodások következtében mára jelentősen csökkent. A domináns közgazdaságtani irányzatok szerint a vámok, az adókhoz hasonlóan, torzítják a piaci mechanizmusokat, így – rövid távon mindenféleképpen – jóléti veszteséget eredményeznek.

Nyugdíjasként már elhalványulnak az aktív korszak eseményei, de az megmaradt, hogy e napon nem kellett dolgoznunk, kivételt képeztek a határvámhivatalok. Ami még nagyszerű érzés volt, hogy a fizetés kiegészült jutalommal, már aki megérdemelte. A nemzetközi események még nem takarták el a vámok jelentőségét, még visszatérhet az országok közötti vámellenőrzés, – igaz még csak személyellenőrzés – mint ahogyan a szomszéd Ausztria gyakorolja. Túl korán hagytuk határátkelőhelyeinket az enyészetnek.

Jáni Lajos