A kitűzött dátum előtt már meredten néztük az időjárás előrejelzést, hosszú szárazság után kiadós csapadék ígérkezik, aznapra persze! Ez annak tükrében nem volt egy jó prognózis, hogy az előttünk álló program kifejezetten szabadtéri, és Szlovákia a helyszín. A Murányi-fennsík felé haladunk (majdnem) nyílegyenesen északra, de elsőként útba ejtjük Karaszkó( Kraskovo) helységet az evangélikus templomának megtekintése végett. A következő állomás Szlovákia legnagyobb ürgeparkja, amikor is már a Murányi fennsík Nemzeti Parkban járunk. Azután a Koháry-Coburg vadászkastély Murány(alján), és ezt követően érünk el végső úticélunkhoz, ahol a Murányi vár vár(akozik) ránk.
Nem bíztuk a szerencsére, esőkabát, esernyő, vízálló cipő és teljes létszám! Ez most a kisebbik busz, indulunk!
Semmi nem volt hiábavaló, Füleken már szakadt az eső, miközben Gertike idegenvezetőnket felvettük a szokott helyen!
Azért hasítottunk, és javultak a kilátásaink, szó szerint is, mert lassan elállt az eső. Elvonult a csapadékzóna és reménykedtünk, hogy nem jön másik. Közben már Kraskovó felé járunk egy alacsonyabb rendű úton, Gertike szokás szerint ismereteinket gyarapítja. Az igencsak keskeny út mentén megtaláljuk a helység temetőjét. A mögötte lévő templomot az utat szegélyező fasor eléggé elrejti, először túl is szaladtunk rajta, de sikerült visszamanőverezni. Az idő egész barátságossá vált.
Végtagjaink kihajtogatása után már haladunk felfelé az ösvényen, masszív kőfallal körülvett építmény, málladozó vakolattal, mégcsak egy rendes tornya sincs! Ezért kellett szenvedni a keskeny úton?! Aztán beléptünk a kőfal kapuján, és felsejlett valami. A tornyocska harangtorony, külön áll az épülettől. Az épület – maga a templom – nyugalmat áraszt, magabiztos, nem foglakozik vele, hogy ki mit gondol róla elsőre. Elvégre is a 14. század első felében már templom volt, és azóta is az. A falat a 15. században építették köré, a harangtorony 1657-ben épült. A századok kavalkádja után beballagunk a templom belsejébe, ahova az eddig diszkréten oldalt álló farmeres, dzsekis lelkész enged bennünket. Odabent a „…Szó bennszakad, hang fennakad” meglepetés fogad, maga a csoda! Kora gótikus, de nemcsak csúcsos szögleteket, hanem íveket, robusztus falakat látunk, a falak végig falfestményekkel borítottak. A barokk oltár a keresztboltozatos szentélyben körül járható. A mennyezet színes fakazettás, a szószék, a galéria – ami az orgonát is tartja – hasonló színekkel festett faszerkezet. A lelkész úr – látva az ámulatunkat – végigmagyarázza az egész freskó-világot, szlovák nyelven, de Gertike mindent tolmácsol nekünk. Így lett teljes az élmény.
Aztán fel a buszra, visszatérünk a 72-esre, karsztosodik a látvány, a Rima mentén haladunk, és az ügyesek és szorgosok kezdik előkeríteni a fogyasztásra kész ürge- és szamársalit. Mármint, hogy nekik. Mert nemsoká odaérünk a Murányi-fennsíkon található Fehér-víz rétre. A nevet csak utólagos böngészéssel leltem meg, mert amikor odaértünk, kibújt belőlünk a gyerek. Idilli völgybe sétáltunk be, melyet egyik oldalán elég meredeken emelkedő, karsztos szikláit megvillantó hegyoldal szegélyez. Szóval, itt a réten ürgék laknak, viszonylag háborítatlanul. És itt jegyezzük meg, hogy ragadozó madarak is szeretik ezt a környéket. Ez a terület a nemzeti park része, de, a karám csak a föld felett szolgál, ennek ellenére az ürgék nem mutatnak nagy elvándorlási hajlandóságot. Ebben lehet része a látogatók által kínált csemegének, ami főleg sárgarépa. Minket viszont egy másik brigád jóval nagyobbra nőtt egyedei fogadtak, a szamár csapat. Láthatólag mindenki tudta, mire számíthat. Mi nyújtottuk a sárgarépát, tenyérből, ők pedig elfogyasztották. Aki nem, az nem finnyás volt, csak nem szerette a csípést, ami a kábelben tekergett. Annak ledobtuk. Minden elfogyott! Közben ritkán, de ürgét is láttunk, tényleg fürgén mozogtak, az ügyesebbek le tudták fotózni! A karám mellett padok vannak, a patak mellett mini vízimalom, az ember arra gondol, hogy itt jó szamárnak lenni! De, ezt az érintettekkel is megbeszélni nem volt idő.
Úgyhogy haladtunk tovább a Koháry-Coburg vadászkastély felé, egy nagyon szép és nem kevésbé kanyargós erdei úton. Még a kastély látványa előtt szembeötlött a minigolf-pálya, kiszállva jobban megnéztük, nagyon tetszetős. Rögtön elképzeltem itthonra is. A kastélyra viszont fotózási tilalom vonatkozik. Nem is baj, legalább teljes figyelemmel el tudunk merülni az ismeretekben, amelyeket precíz idegenvezetőnk lelkesen kíván átadni nekünk. A vadászkastély egykori tulajdonosa Coburg Ferdinánd bolgár uralkodó volt. I. Ferdinánd előbb, mint fejedelem, majd, mint cár uralkodott Bulgáriában egészen 1918-ig, lemondásáig. Ezután vonult vissza erre a helyre, az akkor már csehszlovák Murányba. A cár sokoldalú tudós ember volt, ismert botanikus, rovarkutató.
A kastély 7 szobája látogatható. Eredeti és pótolt berendezési tárgyak láthatóak, a fa nagyon szeretett és időtálló alapanyagnak bizonyult, láthatjuk a bútorokon és burkolatokon. Ferdinánd szeretett vadászni, a vadászterem falának dekorációja is erről tanúskodik. A konyha berendezése, főleg a hatalmas méretű tűzhely és a csempe járólapja eredeti, volt szerencsénk ebben a környezetben elfogyasztani a frissítő kávénkat és jó forró teánkat.
Érezhető, hogy az itteniek büszkék Ferdinándra és méltó módon kívánják emlékét ápolni.
A kastély komplexum – 2 külön épület – ma függőséggel küzdők gyógyulási helye, állami intézmény.
Visszamegyünk Murány helységbe, mert onnan közelítjük meg Murány várát. Kiszállunk a buszból, mert itt sütik a híres murányi buktát. Hites tanúk szerint „A Bukta” kihagyhatatlan. Ki-ki bizalma és/vagy éhsége szerinti mennyiséget vásárol, aztán kóstolása-fogyasztása közben igazat adunk a legendának. Elméletileg diós-mákos-túrós-lekváros változat létezik, ott hirtelen a túróssal, mákossal találkoztunk.
Immáron minden feltétel adott Murány várának bevételéhez, úgyhogy utolsó megpróbáltatása vár kis buszunkra! Sikerül leküzdeni a meredélyt, és megérkezünk az útelágazáshoz, ahonnan a vár felé indul az ösvény. Nem hosszú, kb. 1,5 km a táv. No, de milyen! Görgeteges, csúszós, dimbes-dombos, egy idő után csak dombos! Így a csapat ketté válik, az elszántak a vár felé indulnak, az óvatosabbak a várhoz közel található, elhagyottnak tűnő turistaháznál úgy döntenek, hogy ők inkább elhiszik a visszatérők beszámolóját.
Rendületlenül haladtunk és az egyre magasodó szikfalat nézve tudtuk, hogy közel a cél. És valóban, előttünk a bástya, amelyhez a hajdani lovak lépteihez méretezett lépcsősor vezet. Mi is leküzdjük, áthaladunk a bástya bejáraton, ami a vár egyik legépebb részének tűnik. Beérkezve a várrom – merthogy az -, területére, ahhoz képest, hogy egy hegy tetején vagyunk, egy focipályányi, nagyjából sík felületen vannak a vár maradványai vagy újraépített, felújított, megerősített részei. Jelenleg is folyik valamilyen színtű helyreállítás, de néhány turistán kívül nem találkoztunk mással, kivéve az épp a bejárat bástyájánál tartózkodó ott dolgozó személyt. Nem mindennap jár haza!
Mint sok-sok 100 éve, amikor falu-közösség módjára éltek ott. Az 1271.év az első, mikor a várat említik, a tatárjárás után. Az évszázadok során adták-vették, hol főnemesi méltóság, zsoldosvezér vagy rablóvezér volt a gazdája. Fénykorát a 17. században élte, mikor Széchy Mária és Wesselényi Ferenc tulajdonában volt a vár. Gertike idegenvezetőnktől hallhattuk a híres románc és ezzel együtt a vár történetét. A későbbi időkben Petőfi és Tompa Mihály is látogatást tett errefelé.
Mi is, és nem bántuk meg. Miután összezárt a csapat, buszra fel, és először újra Murány településtől vettünk búcsút, majd irány a hazafelé vezető úton. Szerencsésen hazaértünk.
Köszönet minden kedves közreműködőnek!
Lejegyezte: Tanács Erzsébet, a klub tagja.
NAVNYOSZ Nógrád Megyei Adószakági Nyugdíjas Klub
