Kedves Rita!
Vannak dolgok, amikről nehéz beszélni még az idő előrehaladtával is. Sokszor eszembe jutsz az irodában, hiszen évekig közös második otthonunk volt. Karácsony előtt is készültem egy kis szösszenettel, de lebeszéltem magam azzal, hogy a gondolatom az emlékem talán másokat nem érdekel.
Amikor a férjed elhozta az átadásra váró iratanyagot, kaptam tőle egy fényképet. Amikor átvettem tőle, akkor feltettem a nappaliban a polcra. Azóta is ott van és jó helyen van.
A kezdetekkor ott álltam Veled szemben és többször perlekedtem. Az élet úgy hozta, hogy hirtelen fel kellett nőni, mint a családban a gyereknek, amikor elvesztette szülőjét. Ma már mosolyogva nézek Rád és tudom, hogy hallod a gondolataimat.
Amikor szóba került a Madách kirándulás és az, hogy Balassagyarmaton megyünk keresztül, nem lehetett nem gondolni arra, hogy ott éltél. Miután Te már nem tudtál eljönni velünk, mi mentünk hozzád.
Hétfőn lesz a névnapod. A virág mellett Aranyosi Ervin: A barátság c versével üzentünk, visszaemlékezve fáradhatatlan munkádra, ahogy a nyugdíjas közösségünket igazgattad, a barátságodra, mely sokat jelentett nekünk.
Elkezdeni is nehéz volt ezt a kis írást, de befejezni talán még nehezebb.
Mit mondhat ilyenkor az ember? Hálás vagyok a sorsnak, hogy ismerhettelek, barátod lehettem, mert a mai rohanó, elanyagiasodott világunkban a barátság nagy kincsnek számít.
Gregorné Abonyi Ilona
