„…Csillag esik, föld reng: jött éve csudáknak!
Ihol én, ihol én pőrölyje világnak!
Sarkam alá én a nemzeteket hajtom:
Nincs e kerek földnek ura, kívül rajtam…”
(Arany János: Buda halála. Kilencedik ének)
Csodálatos napra virradt a NAV Dél-budapesti Nyugdíjas klub tizenhét – a történem iránt érdeklődő – klubtagjaira, akik úgy döntöttek, hogy 2026. május 5-én közösen tekinti meg a Nemzeti Múzeum Attila-kiállítását.
A helyi idegenvezető már a díszes előcsarnokban várt bennünket. Vezetésével a díszlépcsőn felmentünk a második emeletre, hol egy hun lovas harcos figurája állt. A tárlatvezető hangsúlyozta, hogy a szomszédos teremben egy hun/honfoglaláskori magyar jurta látható, s felhívta a figyelmünket Lotz Károly: Attila és hunjai (A hunok kijövetele Ázsiából, 1877), című gyönyörű freskójára, s arra, hogy a falakon elhelyezett, s a XIX. századi historizmus korát idéző csodálatos festmények a magyar történelem dicső időszakát (honfoglalás, államalapítás, Árpád-házi uralkodók, Anjou-királyok, Hunyadi Mátyás király… stb.) mutatják be.
Az első teremben a tárlatvezető hivatkozott a hun történelemre, s megtudtuk: a hunok valaha Belső-Ázsiában – a mai Mongólia területén – éltek; a kínaiak a nomád ázsiai hunok (hsziungnuk/xiongnuk) gyakori támadásai ellen építették a híres kínai Nagy Falat. Évszázadok múlva az Európában akkor még ismeretlen hunok megjelentek a kontinens keleti határánál, s 376-ban Balambér király (375-…) vezetésével a félelmetes hunok a Dnyeszter folyó közelében legyőzték Athanarik vizigót királyt, s megdöntötték annak uralmát. Ismerjük a hun uralkodási névsort: Balambér, Uldin (399-410), Karaton (kb. 412), Donat (…-412), Mundz(s)uk (kb. 415-420), Ruga (422-434), Oktar, (…-430), Bleda/Buda (434-445), s Attila (434-453). A hunok Mundz(s)uk nevű uralkodója Arany Jánosnál, illetve Kölcsey Ferencnél Bendegúz néven szerepel.
Mivel a hunokkal kapcsolatban elég kevés a hiteles írásbeli forrás, ezért segítségünkre van a történelem egyik fontos segédtudománya, a régészet. A teremben a tárlatvezető utalt a tárlókban elhelyezett régészeti leletekre, a torzított koponyákra, s a hun arcrekonstrukciókra. A leletek alapján megállapítást nyert, hogy a koponyákban belső – ázsiai, keleti szarmatai, illetve kaukázusi jellegzetességek fedezhetők fel. A látogatók megérinthették a híres törteli üst kicsinyített változatát. A terem másik felében egy hatalmas jurta található, benne pedig a hunok történelmével, s Attila személyével kapcsolatos jeleneteket bemutató filmrészlet látható.
A második teremben a hölgyek figyelmét természetesen a szebbnél-szebb hun nyakláncok, csatok, fibulák s más ékszerek, az urak tekintetét pedig a hun üstök, s a hun kardok vonzották. A tárlatvezető hangsúlyozta a legendák fontosságát, s az egyik festménynél elmesélte azt a történetet, mikor a csordapásztor üszőjét megsebezte egy – a földből – kiálló kard. Mikor a fiú közelebb lépett, a kard már a földön hevert. A hunok úgy vélték, hogy ez a Hadisten kardja, mely csakis Attilát illeti. A helyi idegenvezető elmondása szerint teremben levő tárlókban elhelyezett kardokat, valamint szablyákat főleg a XIX. században találták, s ezt követően az eredeti régészeti emlékek Bécsbe kerültek.
A terem másik részében az Attila királyt ábrázoló képek, fotók, s a különböző filmek plakátjai láthatók. Természetesen itt került elhelyezésre Szörényi Levente-Lezsák Sándor: Attila-Az Isten ostora című rock opera plakátja is. Ezt követően a teremben levő Attila és I. Leó pápa találkozása (Haán Antal, 1880-1881) című festmény előtt álltunk meg. A tárlatvezető a hatalmas méretű festmény legendájával kapcsolatban elmondta: Attila király 452-ben a Róma elleni hadjárat során – pápai kérés alapján – megkímélte a várost, s ismeretlen ok miatt Róma előtt visszafordult. A festménynél a tárlatvezető utalt arra, hogy e monumentális festményen kettősség látszik: egyrészt Attilát és a hunokat a mozgalmasság, s a dinamizmus, másrészt I. Leó pápát, illetve a pápai küldöttséget pedig a fennköltség, s a nyugalom jellemzi. A helyi idegenvezető kijelentette, hogy egyáltalán nem szabad lebecsülni a legendákat, hiszen minden legendának van történelmi alapja.
A tárlatvezető a teremben megosztotta velünk Szent Orsolya legendáját is. Orsolya egy breton király rendkívüli szépségű lánya, kit állítólag – titokban apácának – neveltek. Lehetséges, hogy létezett egy jegyese is, aki azonban egy pogány herceg volt. Orsolya álmában megjelent egy angyal, s azt kérte a hercegnőtől: halasszák el az esküvőt, mert a vőlegény talán megkeresztelkedik. A legenda szerint Orsolya tizenegyezer társnőjével – a valóságban inkább tizenegy szűz kíséretében – egy hatalmas vihar miatt a Rajna folyón egészen a mai Kölnig hajózott. Ezt követően eljutott Bazelig, majd pedig a szűzek kíséretében gyalog egészen Rómáig zarándokolt, s találkozott magával a pápával is. A találkozás után a már ismert útvonalon visszatért Kölnbe, s ezúttal vele tartott a pápa is. Köln városánál azonban találkozott Attila királlyal, s a hunok elpusztították a kíséretet. Attila király beleszeretett a gyönyörű hercegnőbe, s meg akarta kímélni az életét, ezért feleségül kérte. Orsolya azonban nem akart a hun király felesége lenni, s a hunok az elutasításra valóságos nyílzáporral válaszoltak.
A harmadik terem egyik hatalmas méretű képe: Attila lakomája (Than Mór, 1870). A monumentális festménynél a tárlatvezető elmondta, hogy a festményen feltűnik az egyetlen hitelesnek tekinthető korabeli forrás, Priszkosz rhétor fehér ruhás alakja is, ki a kelet-római császárság követe volt. A császári követtől tudjuk, hogy a lakomán a vendégek az ínycsiklandozó ételeket aranytányérból ették, s a gyöngyöző borokat pedig aranyserlegből itták.
Az egyetlen kivétel Attila király, aki csak húst evett, s csupán vizet ivott, s az előtte levő teríték is egyszerű fatányérból, illetve egyszerű fakupából állt. A lakomán Attila gondterhelt arccal ült, s csak akkor vidult fel, mikor legkedvesebb fiára – a mellette ülő Ernakra/Irnikre/Csabára – nézett. Priszkosz egy jóslatot idézett, miszerint Attila halálát követően a hun birodalom felbomlik, s legkedvesebb fia lesz az, kiben a hunok emléke tovább él. A teremben levő kisebb képek szintén Attila lakomáját ábrázolják.
- A catalaunumi csatát követően Attila – a germán Ildikó/Krimhilda személyében – új feleséget keresett magának. A legenda szerint a menyegzőt követő nászéjszakán azonban Attila sokat ivott, eleredt az orra vére, s a király megfulladt. Más magyarázat szerint pedig ifjú felesége ölte meg. Másnap reggel a hun testőrök az ifjú asszonyt – késsel/tőrrel a kezében – a király holtteste mellett találták, s ezért nyomban felkoncolták. Paczka Ferenc: Attila halála című olajfestményén (1884) két személy látható: a már halott Attila király, s lehetséges gyilkosa, a szőke hajú germán hercegnő.
A teremben Attila halálát bemutató egyéb festmények is láthatók. Ugyancsak e teremben állították ki a nyugati népek által Attilát – démonizált személyként – ábrázoló képek, s szobrocskák is.
Ami a temetést illeti, ezzel már sokkal több a gond. A legenda szerint a hunok a király székhelye közelében folyó Tisza egyik ágát elterelték, a nagy királyt hármas koporsóban (vas, ezüst, arany) temették el, ezt követően a folyót visszaterelték, s a temetésen részt vevő rabszolgákat pedig lenyilazták. Ebből az következik, hogy senki sem tudja, hogy hol temették el a királyt.
Eddig a legenda. A valóság az, hogy a hármas koporsó talán inkább hármas szemfedél lehetett, s a hunok a holttesteket nem temették el, hanem inkább elégették azokat. Az biztos, hogy senki sem tudja, hogy egykor hol állhatott Attila fából ácsolt palotája, s hol temették el a hunok legnagyobb királyát.
Az interaktív blokk alapján megállapítható, hogy a Kárpát-medence területén legalább nyolcvan temetési helyszín került szóba. Egy időben gyakran felröppent, s mindig alaptalannak bizonyult azon álhír, hogy amatőr régészek állítólag megtalálták Attila király sírját. A teremben levő többi kisebb méretű kép is Attila király halálát ábrázolják. E kisebb teremben levő filmbejátszások Attila sírjával kapcsolatos kutatásokat ismertetik.
A termet követő fekete folyosó falán Iordanes 5. századi gót származású, itáliai történetíró Getica.A gótok eredete és tettei című művéből való idézet olvasható.
A fekete folyosó átvezet bennünket az Attila. Ős s Hős elnevezésű részhez, mely részletesen foglalkozik a nagy király személyét megörökítő különböző alkotásokkal. Az utolsó blokkban levő családfák, s különböző rajzok, Attila királyt, mint a magyar uralkodók ősatyját ábrázolják. A különböző fényképeken Attila személyét folyamatosságként a többi magyar uralkodó követi. Két festmény arra utal, hogy Hunyadi Mátyás király például szívesen tekintette magát második Attilának. Egy ismeretlen középkori német festő festménye Bleda/Buda erősen idealizált alakját ábrázolja. Róla tudjuk, hogy többször megsarcolta Rómát, s módfelett vidám természetű király volt. Állítólagos vára Óbudán, a Nagyszombat utcai római Amfiteátrum helyén állt. Nem tudjuk miért, de fivére – Attila – 445-ben megölette. Lehet, hogy Bleda/Buda intrikált öccse ellen.
Attila halálát követően fiai egymás ellen fordultak. A döntő küzdelemben a germán népekkel szövetkező Ellak legyőzte fivéreit, ám ő maga később a Nedao folyó (ma: Hernád/Száva/Duna) mellett csatát vesztett a gepidákkal szemben. A legenda szerint Ernak/Irnik/Csaba az Ellakkal szembeni vereséget követően a mai Erdély területére távozott, ott letelepítette népét, melyet manapság székelyeknek neveznek. Az egyik szoborról készült fénykép Csaba vezért – mint Erdély megszabadítóját – ábrázolja.
A folyosón láthatjuk Attilának a budai Vérmezőre, valamint a Margit hídhoz tervezett emlékművének a terveit. A folyosó másik tárlójában Attila király tápiószentmártoni, fából ácsolt, elképzelt palotájának rekonstrukciója található.
Érdekes módon a törökök is nagy királynak tisztelik Attila királyt. Ide kívánkozik az a tény, hogy bár nyelvünk a finnugor nyelvcsaládba tartozik, ám mindössze két törzs – a Nyék, s a Megyer(i) – a finnugor, míg a többi öt törzs – a Tarján, a Jenő, a Kér, a Keszi, s a Kürtgyarmat – pedig török eredetű. Meg aztán nem szabad elfeledkezni a török énekhangról sem, s mindenképp megemlítendő, hogy az 5. században a magyarság az Európa keleti területén található hun birodalom területén – török eredetű népcsoportok között – élt.
Érdekesség, hogy a magyar középkor, illetve az újkor folyamán rendkívül divatos viselet a kiállításon elhelyezett, zsinórral díszített magyaros kabát, az atilla.
Természetesen a kiállításon helyet kaptak az Attila király életével kapcsolatos legfontosabb szépirodalmi művek (Arany János: Buda halála; Cserna-Szabó András: Zerkó.Attila törpéje, Gárdonyi Géza: Láthatatlan ember, Komjáthy István: Mondák könyve, Kovai Lőrinc: A Nagysámán…) is. A tudományos szakirodalmat az Attila és hunjai (szerk.: Németh Gyula) című tanulmánykötet, (Magyar Szemle Társaság, Bp., 1940.), valamint Bóna István: A hunok és nagykirályaik (Corvina Kiadó, Budapest, 1993.) című könyve képviseli.
Befejezésként a látogatók között rendkívül nagy siker aratott a kiállítás kreatív blokkja is, ahol a látogatók a számítógép segítségével megalkothatták Attila király – általuk elképzelt – arcképét is.
Véleményem szerint, aki megnézte az Attila-kiállítást – a kitűnő tárlatvezető jóvoltából – kulturális élmények tekintetében rendkívül gazdagon távozott a Nemzeti Múzeum épületből.
dr. Németh István
