Az idei első kirándulásunkra február 18-án a korra reggeli IC-vel indultunk Kaposvárról 40 fős csapatunkkal Budapestre.

Első úticélunk a Szépművészeti Múzeum Munkácsy – Egy világsiker története című jubileumi kiállításának megtekintése volt. A Hősök tere koszorúzási ünnepség miatt le volt zárva, így kerülővel értük el a múzeumot. Két csoportban, tárlatvezetéssel indultunk a festőfejedelem páratlan életművének megtekintésére. Munkácsy Mihály (1844-1900) nemzetközi sikertörténete 1870-es években indult és napjainkig tart. Meghatározó szerepet játszott pályájának alakulásában Charles Sedelmeyer párizsi műkereskedő, aki a legkeresettebb festők közé emelte.  A tárlaton a fő művei mellett kevésbé ismert festményei, több mint száz alkotása, valamint dokumentumok, archív fotók és személyes tárgyai is kiállításra kerültek. A remek tárlatvezetés során a festő életét és a Munkácsy kultusz kialakulását is megismerhettük.  Műveit elsősorban a romantika és a realizmus jellemezte. Híres pályatársaival ellentétben Munkácsy csak műteremben festett. Remek karakterábrázolás jellemezte. A kiállításon látható „Honfoglalás” című monumentális alkotásán 76 karaktert festett meg (Jókai Mór, Türr István és saját arcát is ráfestette).  Ez az egyetlen műve, amely állami megrendelésre készült és állandó helye ma is a Parlamentben van.

Temetésére látványos körülmények között, éjfélkor került sor Budapesten a Kerepesi temetőben. Az utca két oldalán sorfalat állt a művészt tisztelő tömeg (korabeli fotó).

A csoportunkat elbűvölték a festő csodálatos alkotásai, bár szinte mindannyian jártunk már korábban kiállításán.

A múzeumból átsétáltunk Vajdahunyad várába, ahol a Magyar Mezőgazdasági Múzeum kiállításait tekintettük meg. A csodálatos barokk-reneszánsz épületcsoport kastélyépületében, impozáns környezetben látható Európa legnagyobb mezőgazdaság-történeti gyűjteménye. A földszinten „önkéntes” tárlatvezető kalauzolta csoportunkat a mezőgazdaság múltjába és jelenébe, miközben remek életképeket, eszközöket, állatokat láthattunk. Bevállalós klubtársunk a tehénfejést is kipróbálta, eredményesen. Az emeleten a lovas sport kiválóságait és a lovak mezőgazdaságban betöltött szerepét és a vadászati életet mutatják be.

A kora este érkeztünk haza, egy kihagyhatatlan, csodálatos élményekkel teli napot töltöttünk együtt.

Vajna Ferencné

Somogy Vármegyei Adóügyi Klub