Napfényes reggelre virradt a Dél-budapesti Nyugdíjas klub azon tizenkét klubtagja, kik 2026. október 28-án a gellérthegyi Citadella megtekintésére vállalkoztak. A néhány perces autóbusszal történő utazást követően a Citadella előtt röviden felidéztük a Gellérthegy históriáját.
A gellérthegyi barlangokban megtelepedett úgy a rézkor, mint a bronzkor embere. A Gellérthegy első – név szerint ismert – lakói a főleg kerámiakészítéssel, s bronzművességgel foglalkozó eraviszkusz kelták, kiknek a jelenlegi Citadella helyén egy sáncokkal védett, szabálytalan alakú erődjük állt, mely a törzs gazdasági, politikai, s központja. Nincs nyoma viszont annak, hogy a rómaiak, vagy a népvándorláskor népei megtelepedtek volna a hegyen.
Több mint fél évezred telt el, mikor 1046. szeptember 24-én Vata vezér pogányai Gellért püspököt az akkor Kelenhegy néven ismert magaslatról a mélybe taszították. Bár Könyves Kálmán királyunk (1095-1116) óta tudjuk, hogy boszorkányok márpedig nincsenek, ám a középkor babonás embere szerint a boszorkányok a mostani Gellérthegyen tartották híres boszorkányszombatjaikat. 1541-1686 között a törökök a hegy tetején egy kis méretű, gerendafallal övezett várat – ún. váracsot – emeltek. A XIX. század első felében e váracsot csillagvizsgálóvá alakították át, s e Csillagdában egészen 1849-ig folyt a tudományos kutatás. Az 1849. évi dicsőséges tavaszi hadjárat idején – Budavár ostrománál – az épületben főleg a honvédsereg tüzérsége található.
1849 szeptemberében Haynau táborszernagy utasítására terveket dolgoztak ki egy átfogó erődrendszer építésére; 1850-ben megkezdődött, s gyakorlatilag 1854-re be is fejeződött a gellérthegyi erőd építése. Az építkezés befejezését követően az erődben hatvan ágyút helyeztek el; az ágyúcsöveket fenyegetően Pestre irányították, s egészen a XIX. század végéig a Citadella területén katonaság állomásozott. 1896 és 1926 között az üres épület hasznosítására különböző tervek – Nemzeti Pantheon, legalább ezer méter magas piramis, óriási méretű szobor, vízesés, tizennégy emeletes szálloda, Magyar Kálvária, balneológiai múzeum stb. – születtek.
A második világháború során a Citadella épületébe honvédségi légvédelmet telepítettek. 1944. március 19-én az épületet német csapatok szállták meg, s 1945 februárjában az építményt Tolbuhin marsall katonái foglaltak el.
1945-ben Vorosilov marsall Kisfaludy Stróbl Zsigmondot kérte fel egy monumentális szobor elkészítésére. A neves szobrász eleget is tett a felkérésnek; 1947-ben fel is avatták a gellérthegyi Szabadság-szobrot, s a győzelmi pálmaágat kezében tartó nőalak idővel a főváros ikonikus jelképé vált. A rendszerváltást követően a szoborkompozíció egyes elemeit eltávolították, s a budapesti XII. kerületi Szoborparkban helyezték el.
1961-1964 között a Citadella épületét idegenforgalmi célokra hasznosították: néhány boltozatos teremben hangulatos borozót, illetve turistaszállót alakítottak ki, a belső udvaron részben helytörténeti kiállítást rendeztek be, részben pedig söröző működött.
E rövid történelmi áttekintés után közösen megtekintettük a Citadellában elhelyezett A Szabadság Bástyája című kiállítást, melynek során különleges időutazásban volt részünk, hiszen az idegenvezető géphangjában felismertük Ügyek vezér feleségének, s Álmos vezér édesanyjának – Emese nagyasszonynak – a hangját.
Emese rendkívül jó tárlatvezetőnek bizonyult. A kiállítás földszinti termeiben részletesen mesélt népünk eredetéről, s vándorlásairól. Az etelközi vérszerződéssel kapcsolatban Emese elmondta: mikor a hét törzs főnökei katonai szövetséget kötöttek egymással, a törzsfők a szerződést vérükkel pecsételték meg, később pedig fiát – Árpádot – fejedelemmé választották, s – pusztai szokás szerint – pajzsra emelték. Az egyik teremben szemünk előtt a híres Feszty-körkép elevenedett meg.
Emese elmondása szerint mintegy száz évtizeddel a honfoglalás, s letelepedés után I. (Szent) István király (997/1000-1038) leverte a fejedelmi családon belüli – Koppány, Gyula s Ajtony vezette lázadásokat, királlyá koronáztatta magát, megszervezte a a királyi vármegyerendszert, s miközben tűzzel-vassal irtotta a pogány vallást, következetesen terjesztette a keresztény hitet, továbbá rendkívül szigorú törvényekkel védte a magántulajdont. Egy másik teremben Emese a korai középkori magyar szentekkel kapcsolatban megemlítette I. (Szent) István király, Szent Imre herceg, Szent Gellért püspök, I. (Szent) László király (1077-195), Szent Erzsébet, s Szent Margit nevét. Emese elmondta, hogy az 1241/42. évi tatárjárás borzalmas pusztításai után IV. Béla király (1235-1270) visszahívta, s letelepített a kunokat, várakat építtetett, továbbá újjáépítette az országot.
Emese hangsúlyozta, hogy III. András/Endre király (1290-1301) halálával férfiágon kihalt az Árpád-ház, s a leányágon való rokonság alapján egy új dinasztia – az Anjouk – kerültek hatalomra. Károly Róbert király királlyal (1308/1309-1342) kapcsolatban Emese hivatkozott az 1335. évi visegrádi királytalálkozó fontosságára, I. (Nagy) Lajos király (1342-1382) személyét illetően pedig hangsúlyozta, hogy abban az időben – kis túlzással – három tenger mosta a Magyar Királyság határait.
Egy újabb teremben tárlatvetőnk Hunyadi János személyéről mesélt, s kiemelte az 1456. évi nándorfehérvári diadal fontosságát, mikor Hunyadi a keresztény Európát védte a pogány török ellen. A kiállítson a nevezetes ostrommal kapcsolatos csatajeleneteket láthattunk Néhány lépéssel odébb Emese Hunyadi Mátyás király (1458-1490) alakját idézte, s megemlítette a Duna jegén történő királyválasztást, a királynak a husziták, a török, illetve III. Frigyes német-római császár elleni küzdelmeit. Emese nem feledkezett meg Kinizsi Pál 1479. évi kenyérmezei győzelméről, valamint arról, hogy 1485-ben Mátyás király elfoglalta Bécs városát. (Vö.: Németh István: A kenyérmezei csata (Romanika Kiadó, Budapest, 2021), s Németh István: S nyögte Mátyás bús hadát (Romanika Kiadó, Budapest, 2022.) Emese részletesen beszélt Beatrix királynéról, a Corvina-könyvtárról, s megemlítette, hogy a király – Janus Pannonius személyén keresztül – előszeretettel támogatta a humanizmust, illetve a reneszánszt.
A következő termek egyrészt a tragikus kimenetelű 1526. évi mohácsi csatát, másrészt pedig Buda török által történő elfoglalását (1541) mutatták be, illetőleg a kiállítási tárgyak a 150 éves török uralom időszakát elevenítették meg. A kiállítás egy másik terme a XVI. századi várháborúk korát idézte, amikor Balassi Bálint, Dobó István, Jurisics Miklós, Pálffy Miklós, Szondy György, s Zrínyi Miklós vezetésével a végvári vitézek hősies harcot vívtak a törökkel szemben. E teremben Dobó István esküjének szövegét olvashattuk, s Balassi Bálint, illetve Zrínyi Miklós szavait hallhattuk.
Az emeleti termek a török Magyarországról történő kiűzését, a Habsburgok gyarmatosító törekvéseit, illetve I. Lipót császár-féle durva és nyílt abszolutizmusát mutatták be. A következő termekben Emese felidézte a XVII. századi Habsburg ellenes függetlenségi törekvéseket, mikor a Wesselényi-féle összeesküvést előbb a Wesselényi-felkelés, később pedig a gróf Thököly Imre nevéhez fűződő függetlenségi háború követte. Több terem foglalkozott II. Rákóczi Ferenc vezérlőfejedelem (1676-1735) személyével, az 1703-1711 közötti Rákóczi-szabadságharccal, melynek során – többek között – felidéződtek Bottyán János, illetve Esze Tamás szavai is. (Vö. Németh István: Németh István: A Rákóczi család a kezdetektől a XVIII. századig (Romanika Kiadó, Budapest, 2026.), Németh István: II. Rákóczi Ferenc és a XVIII. századi Rákócziak (Romanika Kiadó, Budapest, 2026.) és Dr. Németh István: II. Rákóczi Ferenc nyomában járva 1-5. rész (Magyar Turista, 2026. évfolyam 5., 6., 7., 8., 9. szám)
A Rákóczi – szabadságharc után következett a magyar huszárokat bemutató terem, melyben Emese révén megismertük Hadik András személyét, a Bercsényi László által Franciaországban megszervezett huszárság, az 1848/49. évi szabadságharc, s az 1866. évi porosz-osztrák háború huszárjainak, illetve a második világháború honvédhuszárjainak egyenruháját.
Egy másik terem Mária Terézia császárnő (1740-1780), s II. József császár (1780-1790) felvilágosult abszolutizmusát, illetve a reformkor időszakát mutatta be. A teremben Emese külön is kiemelte a reformkor nemzedékét, s gróf Széchenyi István személyét.
Néhány lépéssel odébb Emese 1848. március 15-ről és Petőfi Sándor személyéről, a Batthyány-kormány, illetve Kossuth Lajos szerepéről beszélt, s a következő teremben pedig a szabadságharc legendás hőseinek – Bem Józsefnek, Görgey Artúrnak, Gábor Áronnak, Klapka Györgynek, illetve Lebstück Máriának – szavait hallhattuk.
Az egyik teremben Emese a szabadságharc leverését követő Haynau rémuralomról, a Bach-rendszerről, illetve a Deák Ferenc (Vö.: Németh István: Deák Ferenc (Romanika Kiadó, Budapest, 2025.) által vezetett passzív ellenállásról mesélt, s itt láthattuk a gellérthegyi Citadella makettjét is. Néhány lépéssel odébb Emese felhívta figyelmünket az 1867. évi kiegyezés fontosságára, az Osztrák-Magyar Monarchia megalakulására, ugyanakkor viszont felidézte az emigrációban élő Kossuth Lajos híres Cassandra-levelének sorait is. Ebben a teremben a kiegyezést követő időszak híres személyeinek fényképeit láthattuk.
A következő teremben Emese röviden ismertette az első világháború (1914-1918) kitörésének okait, a háború eseménytörténetét, az Osztrák-Magyar Monarchia felbomlását, illetve az első világháborút lezáró trianoni békediktátumot (1920), melynek következtében Magyarország elveszítette területének, s lakosságának jelentős részét. Ezt követően tárlatvezetőnk a Horthy-rendszerről (1920-1944) beszélt, illetve arról, hogy 1941-ben Magyarország Hitler oldalán belesodródott a második világháborúba. Emese elmondása szerint 1944. március 19-én Hitler megszállta Magyarországot, s Horthy Miklósnak a háborúból történő sikertelen kiugrási kísérletét követően 1944. október 15-én a németek hatalomra segítették Szálasi Ferenc nyilasait.
Emese elmondta, hogy 1944 őszén a Vörös Hadsereg egységei megjelentek az ország keleti határánál, s 1945 áprilisára kiűzték az utolsó német, illetve nyilas csapatokat is az ország területéről. Emese hangsúlyozta, hogy a Vörös Hadsereg katonái nem éppen felszabadítóként viselkedtek, hiszen napirenden voltak a polgári lakosságot megfélemlítő atrocitások, illetve állandósult az ún. malenkij robot jogintézménye. Bár 1945-ben a Dálnoki Miklós Béla vezette Ideiglenes Kormány jellegét tekintve koalíciós kormány volt, ám a Vörös Hadsereg jelenléte leginkább csak a Magyar Kommunista Pártnak, meg talán a baloldali szociáldemokratáknak kezdeményezett, s a kormány a hazai tőkésosztályt különböző intézkedésekkel (államosítás, állami kezelésbe vétel, földosztás…) igyekezett korlátozni.
Emese hangsúlyozta, hogy 1948-ban a Rákosi Mátyás nevéhez kapcsolódó személyi kultusz során a Magyar Dolgozók Párja (MDP), kíméletlenül leszámolt a politikai ellenfelekkel, s a katolikus egyházzal, a különböző polgári pártok megszűnése pedig elősegítette az egypártrendszer kialakulását. Az ellentmondásokkal teli ötvenes években (nehézipar egyoldalú fejlesztése: “Vas és acél országa leszünk”, szocialista városok: Komló, Sztálinváros, erőszakos szövetkezeti mozgalom, ingyenes oktatás…) a Rákosi Mátyás-Gerő Ernő-Farkas Mihály által vezetett klikknek hűséges segítőtársa volt a “proletárdiktatúra ökléknek” nevezett Államvédelmi Hatóság. 1949 után napirenden voltak a beszolgáltatási kötelezettség szabotálása miatti padlássöprések, a megfigyelések, a házkutatások, a letartóztatások, a kitelepítések s az internálások, a koncepciós perek és törvénytelenségek, továbbá Josif Broz Tito pedig az imperialisták láncos kutyája lett.
Ezt követően Emese röviden ismertette az ötvenes évek fontosabb eseményeit: 1953-ban meghalt Sztálin, megkezdődtek a rehabilitálások, s a Nagy Imre kormány megszüntette az internálásokat. 1954-ben azonban Rákosi Mátyás visszakerült a politikai hatalomba. Miután időközben a Német Szövetségi Köztársaságot fölvették a NATO-ba, 1955-ben a szocialista országok megalakították a Varsói Szerződést. 1956 februárjában az SZKP XX. kongresszusán elmondott beszédében Nyikita Szergejevics Hruscsov leleplezte a sztálini személyi kultusz bűneit, Lengyelországban felkelés tört ki az ottani állampárttal szemben, 1956 nyarán leváltották Rákosi Mátyást az MDP éléről, s helyébe pedig azonban a törvénytelenségekben szintén vezető szerepet játszó Gerő Ernőt választották.
Mindezek után Emese elismerően szólt 1956. október 23. eseményiről, az egyetemistáknak a hibák kijavítását követelő felvonulásáról, a városligeti Sztálin szobor ledöntésről, a Rádió ostromáról, valamint Nagy Imre parlamenti beszédéről. Emese utalt arra, hogy október 23. után Budapest különböző pontjain (Kilián, Corvin köz, Széna tér…) fegyveres csoportok alakultak, s a pesti srácok gyakran puskával, géppisztollyal, valamint saját maguk által készített tányéraknával, illetve ún. Molotov koktéllal vették fel a küzdelmet az orosz tankokkal szemben.
Emese részletesen mesélt az 1956 utáni megtorlásról, melyet kivégzések, börtönbüntetések, illetve egyéb meghurcolások jellemeztek. Ugyanakkor viszont Emese azt is kijelentette, hogy 1963 után enyhült a szigor, s utalt Kádár János állítólagos kijelentésére: a főiskolások/egyetemisták tanuljanak, de ne politizáljanak. Ettől függetlenül azonban a XX. század hetvenes/nyolcvanas éveiben egymást követték az ifjúság különböző megmozdulásai – többek között – az ún. Beszélő megjelenése, s ilyen volt a Bős-nagymarosi vízlépcső elleni tiktakozó megmozdulások szervezése is.
Az üvegfolyosó átvezetett bennünket napjaink történelméhez, ahol a terem egyik falán a pártállamot idéző fényképek láthatók. A teremben Emese hangsúlyozta, hogy a Szovjetunió felbomlását követően hazánkban megkezdődtek a Magyar Szocialista Munkáspárt, illetve a különböző ellenzéki csoportok közötti kerekasztali tárgyalások, s 1989-ben sor került az első szabad választásokra. E választások eredményeképp olyan pártok jutottak be a Parlamentbe, mint a Magyar Demokrata Fórum (MDF), a Magyar Szocialista Párt (MSZP), a Szabad Demokraták Szövetsége (SzDSz), a Független Kisgazdapárt (FkgP), a Fiatal Demokraták Szövetsége (Fidesz), továbbá az Agrárszövetség, s az MDF-nek volt lehetősége kormányalakításra. A sors iróniája folytán a nagybeteg Kádár János aznap halt meg, amikor 1989. július 6-án a Legfelsőbb Bíróság rehabilitálta az – árulás vádjával – 1958. június 16-án kivégzett Nagy Imrét. 1989. október 23-án Szűrös Mátyás ideiglenes köztársasági elnök kikiáltotta a harmadik magyar köztársaságot.
1993-1998 között az MSZP-SzDSz koalíció, 1998-2002 között a Fidesz, 2002-2010 között a Gyurcsány Ferenc, illetve a Bajnay Gordon vezette kormányok, 2010-2026 között pedig ismét Fidesz kormányok vezették az országot.
A következő terem dokumentumai annak a pillanatnak állítottak emléket, amikor az 1956 óta hazánk területén ideiglenesen állomásozó szovjet hadsereg utolsó katonája is 1991. június 19-én elhagyta az ország területét. A teremben korabeli térképek, fényképek, újságcikkek, illetve egyéb dokumentumok emlékeztetnek erre a történelmi eseményre.
E nagyszerű kiállítás megtekintése után körbesétáltunk a Citadella területén, s gyönyörködtünk a csodálatos budapesti panorámában. Természetesen nem maradt el a közös fényképezés sem, s a citadellai séta után a csoport néhány tagja a szokásos közös sütizést, mások pedig a közös hamburgerezést választották.
Dr. Németh István


