A Győri Pénzügyőr klub szervezésében, hozzánk társulva az Adós klub tagjai és a Mosonmagyaróvári kertbarátok köre autóbusszal egy napos látogatásra indultunk Kőszegre. A minden évben megrendezett Orsolya-napi vásárba 2021 október 17-én indultunk. A város Főtere melletti autóbusz parkolóban idegenvezetőnk segítségével ismerkedtünk meg a város történetével.

Belvárosi rövid séta alkalmával megtudtuk, hogy a honfoglaló magyarok is letelepedtek ezen a tájon, a mai Kőszegfalva határában jelentős vasfeldolgozó telepet hoztak létre. A környék a 12-13. századtól, a német katonai betörések elhárítása miatt, hadászati fontosságú lett. Sorra épültek a Kőszegi-hegységben a kővárak, amelyek közül az egyik az Óházon emelt ún. Felsővár volt. Ma még nem tudjuk, hogy pontosan mikor építették, de a tatárjárás idején már állt, mert IV. Bélának kellett visszafoglalnia az osztrák hercegtől. Ennek emlékét megörökítő oklevélben írták le először nevét: castrum Kuszug (1248). A 13. század második felében a Németújvári család ide tette át székhelyét. Henrik és fia, Iván, jelentős építkezéseket kezdett. A régi vár alatti, Gyöngyös-parti területen felépítették új erősségüket, a reprezentációs igényeket is kielégítő Alsóvárat. Megalapították Kőszeg városát, amelyet falakkal is megerősítettek. Az első lakók egy része német telepes volt, akiknek különböző kedvezményeket és kiváltságokat adtak. A várakat 1291-ben III. András szerezte vissza korábbi tulajdonosaiknak. A család leszármazottjai sem voltak különbek Iván nevű ősüknél 1327-ben Károly Róbert elvette váraik többségét, és az ország belsejébe adott birtokokkal, a nyugati határról eltávolította őket. 1328-ban Kőszegnek királyi városi címet adott. Időközben a csatározások alatt elpusztult a város Ferences kolostora. A környéken borászkodtak és a bor nagy részét külföldre szállították. Az új birtokos megerősítette a város kiváltságait és jelentős építkezésekbe kezdett (Szt. Jakab-templom). 1445-ben V. László nevében, de saját részére foglalta el III. Frigyes német-római király. Tőle kapták 1446-ban a polgárok azt a címert, amelyet ma is használ a város.

1532-ben Jurisics Miklós várkapitánysága idején, a Bécs ellen támadó török sereg ostromolta a várost. Augusztus 5. és 30. között Szulejmán szultán személyes felügyelete mellett, 19 heves támadást állt ki, amelyet kisszámú katonaság, a polgárok és a környékről idemenekült jobbágyok védtek. Az utolsó roham után, az éhségtől sokat szenvedő janicsárok lázadása az ostrom feladására kényszerítette Ibrahim nagyvezírt. A hagyomány szerint az utolsó seregrész 11 órakor hagyta el a környéket, ennek emlékére szólalnak meg a város harangjai 1777-től máig ebben az időpontban. A romhalmazzá tett városfalak felépítésére a polgárok adómentességet és kiváltságokat kaptak I. Ferdinándtól. Az újjáépítés során nyerte el nagyjából mai formáját az erődítményrendszer.

A reformáció idején a város lakossága szinte teljes számban protestáns lett, de nyelvükben különböző gyülekezeteket alkottak. Ezért amikor a Szt. Jakab-templomot a német gyülekezet kapta, a magyarok számára 1615 és 1618 között új templomot építettek.

Az első világháború utáni békeszerződéssel a kőszegi járás nagy részét Ausztriához csatolták. Ezzel a környékbeli piacokat is elveszítették a helybeliek. Ekkor már csak iskola (polgári, evangélikus leány líceum, katonai képző, főgimnázium, tanítóképzők), kaszárnya és idegenforgalmi város irányában tudott átalakulni. A II. világháborút követően azonban ez a fejlődés is megakadt. A határzár évtizedekre elzárta, nem csak a külföldtől, hanem az ország belsejétől is. Idegenforgalma az 1970-es években kezdett újra fellendülni, de a megközelítés bonyodalmai miatt, csak a “Vasfüggöny” 1989-ben történt lebontása után élénkülhetett meg – tudtuk meg az idegenvezető történelem szakos tanárnőtől, aki egyébként hangszórós tájékoztatást adott. Ezt követően kötetlen sétát tettünk a vásárban.

A Fő tér és a környező utcákban elhelyezett különféle vásári árusok portékáinak megtekintése után a pénzügyőr pályáról nyugdíjba vonult egykori kolléga (7 hektáron szőlőt művel) borait kóstoltuk meg. A velős pirítós kenyér elfogyasztását követően már nem volt sok időnk, mert az autóbuszunk elvitt a Cáki pincesorra és a Szent Vid kápolnát megtekinteni.

Jócskán besötétedett amikor megérkeztünk Győrbe, illetve Mosonmagyaróvárra. Nagyszerű élmény volt a verőfényes napsütésben sétálni, ezzel az őszi kirándulásunk teljesült.

Jáni Lajos Győri pénzügyőr klub titkára