Itt a nyár az ezidőtájt már szokásos kellékeivel – napsütés magas UV-vel, kánikula, szárazság -, és ahogy közeleg a tervezett dátum, látszik, hogy minden a tervek szerint alakul. A valóságban azonban ez a helyszín még ilyenkor is képes derűs arcát mutatni, de komolyan! A tábor közvetlen szomszédságában ringatózó tó vízfelülete egy sajátos mikroklímát eredményez, a növényzet is elég buja, és termetes fák is találhatók itt. A tábor túloldalán meg egyenesen az erdő kezdődik.
Szóval, ide bármikor jöhetünk, nem fogunk mellé.
Hagyományosan ez egy nagyszülő-unokás felhőtlen időtöltés, de természetesen bárki érdeklődő is nagyon jól el tudja tölteni a napot.
Ma a meghívó szerint egy meglepetés-előadás – visszatérő előadónkkal, Dr. Grósz Péterrel -, játékos vetélkedő, majd a megérdemelt nyársalós-csurgatós menü vár ránk.
Tábortűz nem lesz, aminek legalább 7 oka van, de az első a tűzgyújtási tilalom, úgyhogy a többit nem sorolom. Jó, ez csak vicc volt!
Ásványvíz, fáról alma az asztalon!
Gyülekezünk is, ki autóval, ki a tömegközlekedést veszi igénybe, ketten kerékpárral, páran pedig a közelben laknak.
Motyovszkiné Grétike klubvezetőnk mindenkit üdvözölt, majd először megbeszéljük – hátha valaki előtt nem ismert még -, hogy dr. Gaál Zoltán igazgató úr még a májusi központi tisztújító közgyűlésen elismerésben részesült. A „Nyugdíjasokért” emlékplakett került átadásra számára. Ezen elismerésben azon vezetők részesülnek, akik példamutató módon támogatják a helyi nyugdíjas klubok működését. A plakettet ott személyesen nem volt módja átvenni, így a megyei KTV nap kiváló alkalom volt ennek átadására-átvételére.
Ott Igazgató Úr megköszönte az új „Tiszteletbeli Tag” címét is, melyet ugyancsak a májusi közgyűlésen az elnökség javaslatára a küldöttgyűlés egyhangúan megszavazott.
Ezt követően Grétike az előadónkat, Pétert kéri meg, hogy rukkoljon elő a témával. Ez előtt a programunk előtt a gyerekeket szélnek eresztettük, mert jobb így, mintha alatta kezdenek elszivárogni. Az előadás címe: „Spárta és Athén – a mából nézve”. És valóban, majd 2 és fél ezer évre nézünk vissza. És persze figyeltünk, koncentráltunk – milyen jól jött az a reggeli kávé! -, mert egy felturbózott történelem órán találtuk magunkat. Ahogy a spártaiak és az athéniak sorsa, útja keresztezte egymást, szövetségek köttettek-bomlottak, pld. a perzsák miatt, akik állandóan bekavartak. Valamelyik szemet vetett a másik birtokára- országára vagy annak egy darabjára, a másik persze partnert keresett, hogy meg tudja védeni. A potenciális szövetséges általában be is vállalta egy jó alku fejében. És ez ment körbe-körbe.
De, a történéseket lényegesen befolyásolta az adott nép, csoport saját kultúrája, hogy mit tartottak fontosnak, eszerint éltek, ezek szerinti volt a társadalmi berendezkedés És mindig, mindenhol volt valaki, aki kilógott a sorból. Aztán bomlasztott. Vagy áruló volt. Vagy csak racionális.
Hát volt valami párhuzam-érzésünk közben, végig, szóval, tanulságos volt, de reménykeltő is!
Ezt ki is kellett pihenni, méghozzá a beígért játékos vetélkedővel. Az eszme Janusekné Marikáé, és a levezénylést is vállalta. Három csapatba szerveződtünk, mindegyikbe megfelelő arányban került gyerek is, szerencsére! Bár a mamik és mami korúak is egész bevállalósak voltak. Totyogtunk, szaladtunk, céloztunk és bele(nem)találtunk, kuncogtunk.
Egyszer minden véget ér, és ez a vetélkedő is, ez utóbbi jellegénél fogva győztes is lett, és megkapta a jutalmát. De, hogy senki ne szomorkodjon, sorsolás útján mindenki kapott ajándékot, lufi, kulcstartó, vázácska nagyságrendben. Elindult a csere-bere, mindenki boldog volt!
Aztán egyszercsak jeleztek, hogy kész a nyársalós! Merthogy sokcsillagos kiszolgálásban lett részünk.
Itt, ezen a ponton a krónikás elporolt, pontosabban tekert, de mesélték, hogy a finom kenyérszeleten hogyan pompázott a vékony szeletre vágott paradicsom és azon megcsillant a hagymakarika, ezt a csillogó fényt a rácsurgatott – sült, pirított szalonnácskából származó – cseppekből kölcsönözte. A kizsákmányolt szali szeletek pedig kakastaréj módjára koronázták meg az egész alkotást.
Máskor is megyünk!
Lejegyezte: Tanács Erzsébet klubtag
NAVNYOSZ Nógrád Megyei Adószakági Nyugdíjas Klub