A Fejér Vármegyei Adóklub is lezárta az évet. december 11.-én Utolsó alkalommal jöttünk össze szokott helyünkön. Klubunk az alkalomhoz illően ünneplőbe öltözött, az asztalok roskadoztak a finomságoktól. Tagjaink vidáman köszöntötték egymást. Klubunk vezetője Irénke, mint mindig, most is készült és a közelgő karácsony hangulatát idézte fel köszöntőjében. Dr. Gera Zsuzsa, meghívott vendégünk is kedves szavakkal köszöntötte a nyugdíjas kollégákat, gratulált pezsgő klub életünkhöz, megemlítve, hogy bizony néha “irigykedve” olvassák a beszámolókat a kirándulásainkról.  Vállalkozó társainktól hallhattunk szép és humoros verseket. Irénke által elmondott vidám története a kesztyű ajándékozásáról nagy sikert aratott. Saját magunknak készített és előadott műsort kiegészítette Irénke unokája (Janka) és kis barátnője (Fanni) a- két tüneményes kislány előadása. Mindenki arcára mosolyt csalt a kislányok éneke, nagy tapssal, ajándékainkkal és sütivel jutalmaztuk Őket.

A játék az idén sem maradhatott el, A kvíz kérdések megdolgoztatták a csapatokat és a végén mindenki a dobogóra állhatott! Jó volt látni, hogy válunk újra gyerekké, hiszen mindenki izgatottan várta az eredményhirdetést, és örömmel osztozott meg a nyereményen. A terített asztalok mellett kellemes beszélgetéseket folytattunk és ismét megállapítottuk, hogy a sütés főzés nagy erőssége ennek a csapatnak!
Ez az év is véget ért, magunk mögött tudhatunk sok szép kirándulást, együtt töltött tartalmas órákat. Szeretnénk ezt jövőre is folytatni. Köszönjük azoknak, akik sokat tesznek azért, hogy ez a maroknyi csapat együtt kaphasson minél többet azokból a csodákból, amik körülvesznek minket.

Évek óta hagyománnyá vált klubunkban, hogy kis ajándékokkal köszöntjük egymást a szeretet ünnepén. Ez most sem marat el, tagjaink örömmel bontották ki ajándékaikat, melyeket az általuk kihúzott sorszám alapján kapták meg.

Azzal kezdtem beszámolómat, hogy ebben az évben utolsó alkalommal jöttünk össze, de ez így nem igaz, hiszen másnapra terveztük megtekinteni a városunkban a Munkácsy kiállítást, ezt követően a belvárosi borozgatást is beterveztük A kiállítást megtekinteni sajnos technikai okok miatt nem tudtuk (a kiállító teremben elromlott a légkondi) igy ezt az időt is  – mérsékelt – forralt  borozgatásra fordítottuk.

ÁLDOTT, BÉKÉS, SZERETETTELJES KARÁCSONYT ÉS EGÉSZSÉGET HOZÓ, BÉKÉS BOLDOG ÚJESZTENDŐT KIVÁNUNK MINDENKINEK.

A beszámolót készítette:

Pupné Kiss Ildikó, vezetőségi tag