A NAV NYOSZ Egri Adóügyi Nyugdíjas Klubja 2024. november 13-án tartotta ez évi utolsó előtti klubfoglalkozását.

Mivel a novemberi klubfoglalkozáson szoktuk tartani a II. féléves névnaposok és kerek évfordulósok köszöntését, a foglalkozásra többen is korábban jöttek előkészíteni az asztalokat, székeket, valamint megvásárolni a hiányzó kellékeket a szomszédos üzletben.

Klubvezetőnk, Csehné Gizike szeretettel köszöntötte a szép számban megjelenteket, megbeszéltük a napirendi pontokat.

Papp Marika kultúrosunk beszámolt a hónap jeles napjairól, melyből szép számmal akadt, pld.: mindenszentek napja – mécses gyújtással emlékeztünk elhunyt klubtársainkra, halottak napja, Szent Imre ünnepe, Merlot nap, Összefogás napja, Nemzetközi Férfi nap, cukorbetegek világnapja, Magyar Nyelv napja, Szent Erzsébet és Szent András napja, Katalin nap, stb.

A Vöröskereszt kapcsán szó volt az általuk rendezendő jótékonysági bálról, amely december 7-én kerül megrendezésre. Ennek keretében néhány klubtagunk (Gelseiné Mártika, Cseh Sándor, Csehné Gizike, dr. Löfflerné Jutka) felajánlást tett különböző tárgyak adományozásával, valamint 10 db támogató jegyet is megvásároltunk.

Sor került magyar nyelvismereti vetélkedőre, melyet Papp Marika állított össze. A vetélkedőt maximális pontszámmal Molnárné Kiss Editke nyerte, nyereménye keresztrejtvényeket tartalmazó évkönyv lett.

Ezt követően megbeszéltük a december 11-i évzáró klubfoglalkozással kapcsolatos feladatainkat, teendőinket.

A foglalkozás keretében szerettünk volna szép karácsonyi díszeket is készíteni, de sajnos erre majd 20-án kerül sor, mivel a klubtagok sok-sok egyéb dologgal voltak elfoglalva, de a képeken láthatóak a mintapéldányok.

Ezután köszöntöttük az ünnepelteket, pezsgővel koccintottunk az egészségükre és kívántunk nekik minden jót. Majd asztalra kerültek az ünnepeltek által hozott finom saját készítésű sütemények.

Remekbe szabott jó hangulatú klubfoglalkozáson vettünk részt.

Lejegyezte:

NAV NYOSZ Egri Adóügyi Nyugdíjas Klub

Nagy Jánosné Márti, klubtag