A NAV NYOSZ Egri Adóügyi Nyugdíjas Klub 2023. 09. 13-án klubfoglalkozást tartott.
Először is mély együttérzéssel emlékeztünk meg a szeptember 3-án az M3-as autópályán szerencsétlenül járt Gregor házaspárról. Együttérzésünket fejezzük ki András elhunyta miatt, Ilikének pedig nagyon szorítunk és imáinkat küldjük, hogy súlyos sérüléséből mielőbb felépüljön!
Ezt követően átbeszéltük az elmúlt két hónap kirándulásait (Felsőtárkány, Szarvaskő, Mezőkövesd) és a következő időszakban elkövetkező közös utazásainkat (Miskolc városnézés, Budapest Fiumei sírkert, Budapest Panoptikum). Átbeszéltük a gyulai kirándulás programját. Beszéltünk a gondosóra lehetőségéről, a Vodafone-flottacsomag igényléséről. Üdvözöltük körünkben két új belépő tagunkat. Lehetőség volt feliratkozni szilvalekvár, illetve méz vásárlására is. Kiosztásra került a vöröskeresztes alapszervezeti tagjaink részére adott adomány is. Nagy Jánosné Mártika friss fűszernövényekkel kedveskedett klubtársainak. Köszöntöttük az e hónapban névnapjukat ünneplőket és születésnaposokat is! Köszönet érte minden klubtársunkban, hogy jelen voltak a foglalkozáson.


