Pár szó a Dél-budapesti Adóügyi klubról. A NAV Dél-budapesti Adó- és Vámigazgatóságán alakult meg 2016-ban. 2017-ban a Klub felfüggesztette tevékenységét, majd az új vezetéssel újra indítottuk 2018-ban. Ezután pár hónap működés után a vezetés lemondott és ismét felfüggesztette tevékenységét.
Majd a klubtagok új vezetőséget választottak 2018-ban. Klubvezetőnek Zachár Attilát, a közhasznú tevékenységért felelős vezetőnek Fekete Ferencnét választották. A gazdasági ügyekért felelősök egymás után adták-vették a tisztséget, míg végül Wágnerné Patak Katalin lett a pénztáros.
A klub felfüggesztésekor a létszám 17 fő volt, majd a megalakuláskor illetve 2019. január 1-jén 23 fő taggal kezdtük az évet, mely egyre bővülő tendenciát mutat, jelenleg 33 tagunk van. A jelenlegi csapatunk egy nagyon agilis, egymással is jó viszonyba lévő volt kollégákból áll, akik mint baráti társaságként is összejárnak.
A Klub rendezvények a NAV Haller utca irodaházában vannak megtartva, néha a szabadban illetve 2020. II. félévében mindegyik.
Klubunk tevékenyen részt vesz a DBPAVIG rendezvényein pl. sport- és családi napokon, illetve a NAV NYOSZ országos rendezvényein pl. főző-, sportversenyen. Előadásokat is szerveztünk, Okos-városok, Mesedélután, amit a Haller utcai Díszteremben tartottunk közel száz fő részvételével.
Az elmúlt években sok más változatos programot szerveztünk, kirándulásokat, múzeum illetve színházlátogatást (Zsinagóga, József Attila színház, Parlament, ARC kiállítás, Fogház, Vigadó, Japánkert, Gerinctorna, stb.) illetve idén is meghirdetjük a NAV NYOSZ vezetőségével közösen a légpuska lövész versenyt a Kőér utcai PSE objektumban.
A NAV NYOSZ Vezetőséggel közös döntés alapján minden évben szeretnénk megrendezni és hagyománnyá tenni a lövész versenyt.
Bográcsfőző délutánokat is szervezünk saját klubunkban is, az alapötlet a NAV NYOSZ nyárbúcsúztató főzőversenye volt.
Sajnos a mostani járványhelyzet alól mi sem tudjuk kivonni magunkat, így klubnapot jelenleg nem tartunk, de a közösségi hálókon, emailben és telefonon rendszeresen tartjuk a kapcsolatot és segítjük egymást.
Mindenkit az oltás beadására buzdítunk, és várjuk, hogy vége legyen ennek a szomorú korszaknak és újra élvezhessük egymás társaságát.
Zachár Attila, klubvezető
A klub verses, képes bemutatása



