Ezúttal sem mentünk messzire a Komárom-Esztergom vármegye nyugdíjas klubtagjaival, mégis egy érdekes, pihentető és szórakoztató programon vehettünk részt.
Egy szép erdei úton közelítettük meg Felcsútot. Itt alakult meg 2004-ben Magyarország első számú labdarúgó utánpótlás-nevelő intézménye, mely 2006-ban vette fel a világ egyik legnagyobb futball-legendájának a nevét. Mire körbe ért a buszon a pogácsás doboz, már készülődtünk a leszálláshoz. Vezetőnk, egy fiatal hölgy, nagy hozzáértéssel és lelkesedéssel mesélt a stadion megépítésnek terveiről, a Makovecz-féle építési stílus és egy sportlétesítmény építészeti szempontból történő összehangolásáról.
Árnyas parkban kezdtük a sétát, majd sorra megtekintettük a stadionhoz tartozó kiszolgáló épületeket, kiállító termeket, foci relikviákat. Megnézhettük Puskás Öcsi első spanyol mezét, képeken az egész életútját. Az épület nagy méretei ellenére nyugalmat sugárzott, a sok fa kiegészítő inkább egy erdei sétára emlékeztetett, mint egy stadion bejárásra. A fénypont persze a futballpálya megtekintése volt, ahol a fűszálak is vigyázzállásban fogadják a vendégeket. Itt mindenki komolyan veszi a parkokból megismert kiírást „Fűre lépni tilos”! A mindvégig kedves, jóhumorú vezetőnk egyedül itt vágott nagyon komoly arcot. Néhányan kézzel megérintették, mintegy bizonyságul, hogy valóban fűről van szó, de messzebb nem merészkedett senki. Jó volt hallani, milyen komolyan veszik az ide bejutott diákok a sportot és a jó tanulmányi eredményt. Aki itt akar érettségizni, annak sok lemondással kell számolnia. Kevés szabadidő, távol a családtól, naponta 2-3 edzés, készülés az órákra, rend, fegyelem! Csak elismeréssel beszélhetünk ezekről a fiatalokról, akik ezt végig tudják csinálni. Jóval több időt töltöttünk itt a tervezettnél, mivel sok érdekességet láttunk, hallottunk. Tele élménnyel, de már kicsit fáradtan indultunk ebédelni a településen kialakított tó melletti étterembe. A szép látvány mellett még a kiváló ebédről is említést kell tenni.
Innen indultunk a közeli Alcsútra, ahol az arborétumot tekintettük meg. Két lehetőség van a sétára, az úgynevezett „kiskör” és „nagykör”. Annyira beleéltük magunkat a hűs sétányról látható érdekességekbe, mint a romkastély, szökőkút, kis szigetek, szobrok, hogy észre se vettük, hogy a „nagykört” jártuk végig. Sebaj, várt az utolsó program, az etyeki borvidék megtekintése, és a bort kedvelőknek egy kis kóstolás.
Miután sétáltunk a szép pincék közt, kóstolgattuk a kiváló borokat, elindultunk hazafelé.
Mi, akik a busz elején ültünk, észrevettük, hogy nagyon lelassult a sebesség, néha oda-oda pislantottam a sofőr felé, talán szundikál-e? Na, az arcát látva rögtön tudtam, nem a sofőr délutáni sziesztázásáról volt szó, inkább a busz adta meg magát. Miközben szép lassan gurultunk a délutáni csúcsforgalomban, volt szerencsém néhány minket előző jármű vezetőjének arcát megcsodálni! Nem volt őszinte a mosolyuk, ahogy mondani szoktuk. Aztán a miénk sem, amikor a busz lehúzódott, és a sofőr közölte, hogy jön értünk a közeli Tatabányáról egy másik busz! Roland, így nevezték a fiút, nem volt olyan feladós típus, egyfolytában kereste a hibát, aminek nem szabadna lennie egy frissen műszaki vizsgán átesett jármű esetében. Aztán egy rövid várakozás után újabb indítás, és lássatok csodát!!! A fedélzeti komputer „észhez tért”, mi meg hazatértünk. Senki nem háborgott, jót nevettünk az egészen. A technika ördöge sokszor tréfálkozik velünk, már akár hozzá is szokhattunk volna.
Jó volt ez így, legalább lesz miről beszélni!
Komárom, 2024. 06. 20.
Dr. Major Mária
