Már nagyon vártuk, hogy a vírushelyzet lehetővé tegye a csoportos kirándulásokat. Ezt figyelembevéve terveztük meg kétnapos kirándulásunkat a Kecskeméti Pénzügyőr Klub tagjai részére 2021.julius 27-28-ra. Kecskemétről kisbusszal indultunk reggel 7 órakor és megsem álltunk Székesfehérvárig, ahol talán már nagyon sokak által ismert Bory-várat néztük meg.
Innen a következő helyszín: Veszprém a királynék városa lett, ahol a Hősök Kapuja mellett elhaladva a Szent Mihály székesegyházat szerettük volna megnézni, de felújítás miatt zárva volt. Megnéztük az Érseki Palotát, majd a Vár utca végén az első magyar királyi pár szobrát tekintettük meg és gyönyörködtünk a kilátásban. Már túl voltunk az ebéd idején ezért az előzetesen lebeszélt Séfkrajcár Étteremben megebédeltünk.
Pihenésre nem volt idő, mert ebéd után rögtön indultunk Magyarország legmagasabban fekvő városába Zircre. Itt az apátság Nagyboldogasszony Bazilikát néztük meg, és sétáltunk az apátság arborétumában. A többi helyszín sajnos kiesett, felújítások vannak mindenhol. Éjszakai szálláshelyünk Olaszfalu melletti Alsóperén volt a Verga Kft üzemeltetésében levő erdei szálláson, ahol már bőséges vacsorával vártak bennünket.
Másnap ugyancsak bőséges reggeli elfogyasztása után a Pannonhalmi Főapátság megtekintése volt a cél. Nagyon tartalmas és kimerítő idegenvezetésben volt részünk, csak dicsérni lehet az apátokat.
Győr felé vettük az úticélunkat, de közben megtekintettük a történelmi nyúli pincesort. Itt megállapítottuk, hogy ősszel érdemesebb ide jönni, a postáson kívül egy teremtett lélekkel nem találkoztunk. A győri városnézés előtt beiktattunk egy ebédet, mert megint eltelt az idő és a Nádor Vendéglőben kényelmesen és jól megebédeltünk. Ebéd után a Széchenyi téren megnéztük a Loyolai Szent Ignác templomot majd tovább sétálva a Nagyboldogasszony-székesegyházat szerettük volna megtekinteni, de felújítás miatt pórul jártunk. Ugyancsak nem vettük figyelembe, hogy a Püspökvár és Püspöki palota látogatása előzetes bejelentés után lehetséges.
Szerintem nagyon tartalmas kiránduláson vettünk részt és hazafelé már csak két közlekedési baleset miatt volt késésünk, igy este kilenc óra tájban értünk vissza kiindulópontunkra.
Csapó Imre klubvezető


