Nyugdíjas klubunk egynapos kirándulást tervezett Székesfehérvárra. Augusztus 25-én kora reggel igen szép számban gyülekeztünk az egri Vasútállomáson, hogy a 6-os gyorssal kényelmesen, tiszta környezetben érjünk úti célunkhoz. Az időjárás kegyes volt hozzánk, nem volt rekkenő hőség és az előrejelzések ellenére az eső sem esett. Elterveztük, hogy felfedezzük a várost, bár tudtuk, ezen az egyetlen napon csak a jelentősebb nevezetességekre, a történelmi belvárosra és a Bory-várra telik az igen szűkös időnkből.

Első utunk a Bory-várhoz vezetett, melyet Bory Jenő több mint 40 év alatt épített feleségének, Komócsin Ilonának és családjának. Ámulatba ejtő ez a „kőbe zárt vallomás”, ami nem mellesleg a Guinness rekordok közé is bekerült. A várat a magyar Taj Mahalként is emlegetik. A vár parkjában, hét tornyában, harminc kisebb-nagyobb helyiségben felállított több száz szoborban, néhány szép szökőkútban gyönyörködhettünk, számtalan csodás, a művész család kezei alól és más neves művészek által alkotott festményt, mozaikot és üvegfestményt láttunk.

Székesfehérvári látogatásunkat belvárosi sétával folytattuk, kiemelkedő nevezetességei előtt megállva (Vörösmarty Színház, Hotel Magyar Király szálloda, Városháza, Püspöki palota, Árpád fürdő, országalma, országzászló, stb.) Mucsiné Pannika klubtársunk tartott rövid ismertetőt. És természetesen nem hagytuk ki a ciszterci templom sekrestyéjének egyedülálló, gyönyörű bútorzatát sem.

A délelőtt fáradalmait a Pátria Étteremben, egy finom ebéd elfogyasztásával pihentük ki, megelégedettségünket a személyzet gyors és udvarias kiszolgálásával fokozta. A Pátria Étteremhez hasonlóan jó szívvel ajánljuk a Damniczki Cukrászdát is, ahol mindannyian fogyasztottunk a finom fagylaltjaikból, különösen a 2013-as év I. díjas fagylaltjából, a vörösboros málnából.

Nem hagyhattuk ki a kisvonatos városnézést sem, élvezetes és informális programja volt ez is a napunknak. Meghallgattuk/megnéztük a Kovács Jenő órásmester múzeumának órajátékát is, ami alatt magyar királyokat és szenteket ábrázoló szépséges figurák bukkantak elő. Az egykori koronázó bazilika romkertjében fejet hajtottunk Szent István király szarkofágja előtt. A mauzóleum falát Aba Novák Vilmos festette, történelmi eseményeket megjelenítve. A festőművész szobra méltán kapott helyet az emlékhely mellett.

A hosszú, fárasztó napot még megtoldottuk egy még hosszabb késő délutáni sétával a székesfehérvári Vasútállomás felé, hogy a fél 6-os vonattal és sok új élménnyel a tarsolyunkban hazainduljunk.

Mucsi Péterné

NAVNYOSZ Egri Adóügyi Nyugdíjas Klub