Az őszi kertészkedés remek alkalom arra, hogy visszatekintsünk az év során átélt sikerekre és kudarcokra, de mindezek mellett bőven akad még „last minute” tennivaló a kertben, még ha az időjárás szélsőséges marad akkor is.
Néhány tennivaló amire felhívnám a figyelmet. Dúsítsuk, tápláljuk a talajt komposzttal vagy trágyával. Elég elteríteni egy egyenletes réteget valamelyikből a talaj felületén. A téli fagyok és olvadások, illetve a giliszták segítségével a természet magától bedolgozza azt a talajba.
Takarítsuk ki a madáretetőket, hogy készen álljanak a használatra. A madarak egész nyáron igyekeztek megritkítani a kártevőket kertünkben, ezért most a te feladat rávenni őket, hogy jövőre is itt maradjanak segíteni nekünk. A feketerigó a gyümölcsritkítást is elvégezte, de más hasznot is okozott. Október végén már kihelyeztem az etetőket és napraforgóval elláttam. A széncinkék már az etetőkre ideszoktak.
Figyeljünk oda a fák és bokrok alapos öntözésére amíg a talaj meg nem fagy. Úgy tűnhetnek, mintha már téli álomba szenderültek volna, de attól még életben vannak. A levelek nagy része még az almafákon bogyós gyümölcsök bokrain fenn vannak. Ha langyosabb, száraz a tél, akkor az évszak során folytathatjuk az öntözést. Az esővízzel teli hordókból bőven öntözhetünk. Ez duplán vonatkozik azokra a fákra, amiket idén ültettünk.
Korábban már írtam, vágjuk vissza a fertőzött évelőket, távolítsuk el a leveleiket és tároljuk őket a komposzttól távol. Az egészséges lombozat mehet a komposztba és rétegezve földdel takarjuk le. A fák alatt hagyjunk egészséges komposztot, levelet, hogy a rovarok a katicabogarak tudjanak áttelelni, no meg a sündisznó. A fák alól gyűjtött egészséges lombozatot továbbá fel lehet használni takaróanyagként is, melyek virágágyak takaróanyagául is szolgálhat, de a fiatal fügefák fagy elleni védelmében is segítségünkre lehet. A lombozat összegyűjtése mellett fontos feladatnak tekinthető továbbá a fertőzött, fán maradt gyümölcsök, múmiák eltávolítása és megsemmisítése is. Találtam pár múmia őszibarackot az ágak takarásában, ám ezeket meg kell semmisíteni.
Tisztítsuk meg, élezzük meg és olajozzuk be a kerti szerszámokat, mielőtt elraknánk őket télire. A metszőollók megtisztítása sokkal kevésbé ijesztő feladat, mint hinnénk. Viszont a fűnyírót, gépi szerszámokat is tisztítva, esetleg olajozva tegyük el tavaszra.
Mint, ahogyan a cserkészek mondják: Légy résen!
Jáni Lajos