Három esemény tette emlékezetessé a NAVNYOSZ által kezdeményezett és szervezett november 30-i ünnepséget. Egyrészt megemlékeztünk dr. nagylónyai és vásárosnaményi gróf Lónyay Menyhért 1822. január 6-án születéséről, életútjáról és – a márciusban felavatott emléktábla megkoszorúzásával – a NAVNYOSZ részéről lezártuk a bicentenáriumi eseményeket. Másrészt a résztvevők örömmel konstatálták, hogy e nevezetes államférfi (pénzügyminiszter, miniszterelnök, az MTA elnöke, a Duna melléki református superintendentia főgondnoka) egy asztalhoz ültette a NAV és a szatellitként körülötte működő hagyományápoló, az aktív dolgozók és a nyugdíjasok szórakoztatását, sportolását biztosító, az érdekvédelmi feladatokat ellátó szervezeteket, köztük szövetségünket, ami szélesebbre tárja a NAVNYOSZ együttműködési lehetőségeit, közös programjait. Harmadrészt, oklevél és Cieger András gróf Lónyay Menyhértről írott, helyszínen dedikált könyvével, megjutalmaztuk a 2022-ben kiemelkedő munkát végzett tagjainkat.
A bicentenáriumi év és annak lezárása keretében Cieger András, könyve apropóján, ismertette gróf Lónyay Menyhért életútját, munkásságát, kiemelve a Magyar Pénzügyigazgatás megteremtését és gazdasági, pénzügyi cselekedeteit. Lebilincselő előadását élvezet volt hallgatni. Őt Klicsu Ferenc, a Tuzsér Községért Közalapítvány elnöke követte, aki az alapítvány által elkészíttetett, a NAVNYOSZ segítségével az ünnepség helyszínére szállított és a Pénzügyőr és Adózástörténeti Múzeum (PAM) munkatársaival felállított tablók (roll-up-ok) segítségével keresztmetszetet adott gróf Lónyay Menyhért tevékenységéből. világi, egyházi pályájáról, a hozzá kapcsolódó települések építészeti, tárgyi emlékeiből. Az eseményen részt vett Lónya község polgármestere és Lónyay Menyhért szépunokája is. Amikor a két előadás után a résztvevők kellően átérezték a bemutatott történelmi személyiség tetteinek mértékét és értékét, sor került az emléktábla koszorúzására (a NAV és NAVNYOSZ részéről dr. Vass Adrienn és dr. Kaizinger Tibor, Tuzsér község, valamint a Tuzsér Községért Alapítvány részéről Klicsu Ferenc elnök), ahol – mint az esemény megnyitóján is – a Pénzügyőr Zenekar működött közre.
Az ünnepség közben dr. Vas Adrienn, a NAV KEKI igazgatója a NAV képviseletében üdvözölte a jelenlévőket és gróf Lónyay Menyhért méltatása után kiemelten foglalkozott a NAV és a NAVNYOSZ együttműködésével, a hagyományőrzés feladataival, majd átadta Sebők Lászlónénak a Bezerédj-díj arany fokozatát, melyet a kitüntetett, betegsége miatt az október 23-án a központi ünnepségen nem tudott átvenni.
A megjelent szervezetek képviselői (többek közt a PSE, IPA, szakszervezetek, PAM) az ünnepséget követő szerény állófogadáson mélyítették el együttműködésük alapjait, lehetőségeit.
Az ünnepség végén, még a koszorúzás előtt került sor kiemelkedő munkát végzett tagtársaink jutalmazására. Elismerésben részesült:
Csík Bálint
Fischer Péter
Gregorné Abonyi Ilona
Horváth Helga
Horváth Zoltánné
Jáni Lajos
Jung István
Dr. Kocsis Zsuzsanna
Kunvári Gábor
Petrovics Éva
Veress Borbála
Veress László
Veressné Fehér Gyöngy
Zachár Attila
Zelenka Ildikó
Valamennyi társunknak gratulálunk!
Reméljük, hogy gróf Lónyay Menyhért neve, életútja, tettei, eredményei nem merülnek feledésbe és méltó követőket inspirálnak a NAV által összefogott pályák valamelyikére.
Gregorné Abonyi Ilona – Horváth Attila
Fotók: Turi Zsolt


