Jótékonykodtunk!

Szombaton jótékonysági főzőversenyen vettünk részt a kertbarátok csapatával a Lajta Dogcentrumban, ahol egésznapos rendezvények zajlottak. A kutyaiskolán kívül a városban, Mosonmagyaróváron még más rendezvények is voltak, ennek ellenére nagyon sokan megjelentek és nem csak a főzőverseny kedvéért, hanem a kutya szépségversenyért, kutya bemutatóért. Az időjárás is kegyeibe fogadott bennünket, a nagyon meleg elkerülte a nyílt terepet, ám a közben megjelent átvonuló felhőzet megkönnyítette a főzésünket. A kiadagolt csirkemájas, gombás pörköltnek – a vállalt 20 adag helyett – 50 személy örülhetett, többet is kiadhattunk volna, ha nagyobb mennyiséget főzünk, de ekkora sikerre nem számítottunk. Az 5 számú versenyzőként Emléklapot kaptunk, de a pörkölt íze mindent kárpótolt, számunkra a részvétel volt a fontos.

Köszönöm a rendezvényen megjelent főzést lebonyolító kertbarátok munkáját, a segédkezőknek és a megjelent 40 fős kertbarátnak a részvételét, akik között voltak többen a Győri Pénzügyőr Nyugdíjas klub tagjai is. Jó volt együtt lenni, elbeszélgetni és eltölteni egy napot önfeledten, vidáman. A pörkölt elfogyasztását követően az asztalokra került az édes, sós sütemény és az italok, amit a kertbarátok hoztak magukkal. A rendezvény alatt a Civil Szövetség szolgáltatta a kihangosítást, a zenét. A kutyaiskola szervezőinek köszönjük a lehetőséget, hogy részt vehettünk e jeles napon a főzésben, a sok látványosságban. A főztünk után kapott bevételt teljes egészében felajánlottuk jótékonysági célra. Hajrá kertbarátok, nemsokára ismét találkozunk az 50 éves Jubileum ünnepség keretében.

 

Jáni Lajos