Miért éppen „Mesék”?
/Rendhagyó életrajz dr. Fazekas Jánosnéról/
Számomra az emberek, állatok és a természet szeretete mindig a létem alapja volt. Győrben éltünk, és ott végeztem iskoláimat. Nagy tragédiát jelentett számomra, hogy édesanyám hétéves koromban megbénult, így véget is ért a gyermekkorom. Ebben a helyzetben az éjszakákba nyúló olvasás és a színház jelentett kilépést a valóságból. A nehézségek ellenére édesanyám és nagymamám önfeláldozó módon támogatták egyetemi elképzeléseimet és ehhez magam is diákmunkával igyekeztem anyagi forrást gyűjteni.
Közgazdasági technikumban érettségiztem, de nem jelentett gondot a felvételi a jogi egyetemre. 1974-ben Budapesten diplomáztam és ismerkedtem meg párommal, akivel Nyíregyházán telepedtünk le.
A PM Bevételi Hivatalnál kezdtem jogi előadóként dolgozni és – rövid kitérővel – mindig az adóigazgatásban tevékenykedtem. Átéltem az összes átszervezést, végigjártam a hivatali ranglétrát – közben gazdasági diplomát is szereztem a jogi szakvizsga és adótanácsadói oklevél mellé. E mellett családot neveltünk, építkeztünk és gondoztuk az egyre növekvő állatparkunkat.
2013-ban az Észak-Alföldi Régió Főigazgatójaként fejeztem be pályámat.
Nem tagadom a nyugdíjazásommal üresnek éreztem az életemet, mert munkámat a hivatásomnak is tekintettem. Kezdetben kertészkedéssel próbáltam kitölteni a munka hiányát, majd megalakítottuk 2015-ben a nyugdíjas klubot, melynek, azóta is vezetője vagyok. Sok örömet és bánatot tudunk kibeszélni összejöveteleinken és a kirándulásokon, de segítünk azoknak is, akik erre rászorulnak.
Pár éve – részben betegségem miatt- falura költöztünk, ahol a csend mellett a gyógyfürdőket is élvezhetjük. 30 éves fenyőfáink és fűzfáink alatt nagyon békés üldögélni. Százszámra megjelenő énekes madaraink rendszeresen lecsipegetik kertünk gyümölcseit. Diófáinkról a mókusok „csenik le” a termést, de télen bejárnak a teraszunkra is a kikészített mogyoróért. Kiskertünkben egész évben virágok nyílnak. Télen a kandalló előtt cicáinkkal az ölünkben olvasgatunk vagy rendezgetjük múltunk emlékeit (meg az orvosi leleteket, sicc.).
Az eltelt 71,5 évem eseményei – bár a dolgok soha nem voltak könnyűek és mindig új kihívást hoztak – ma már emlékek. Olyanok, mint a megélt „MESÉK”!


