Rendkívüli időjárás, rendkívüli megoldások. Kivételes körülmények között tartotta meg az elnökség 2025 első félévét lezáró ülését. Kiszabadulva a Mátyás utcai iroda falai közül, a Balaton partján, Zamárdiban az ottani szakszervezeti üdülőben volt a találkozó. Horváth Zoltán elnökhelyettes vállalta ennek technikai lebonyolítását. Hozzátartozók is jöhettek (saját költségre), s ezzel a lehetőséggel szinte mindenki élt is. Szállodai színvonalú, gazdag reggeli dukált a szálláshoz, ám a további étkezésről mindenkinek magának kellett gondoskodnia.

A klimatizált társalgóban szívesen elidőztünk, kellemes, késő estig tartó társasági életet éltünk a délutáni Balaton-járás után (nagyon sekély és nagyon meleg volt a víz, nagy lubickolásról szó sem lehetett.)

Másnap aztán feladatunkra koncentrálva 10 órakor elkezdődött az elnökségi értekezlet. Ám előtte Princz György felköszöntötte Oláh Gusztáv régiófelelőst 75. születésnapja alkalmából, amelyhez csatlakozva innen is üzenjük az ünnepeltnek: Isten éltessen sokáig, jó egészségben!

Ezek után Veress László elnök megnyitotta az értekezletet, és át is adta a szót Princz Györgynek, aki beszámolt a Nyárindító fesztivál előkészítéséről, lebonyolításának mozzanatairól, költségeiről. A résztvevők száma összesen 230 fő volt, beleértve a gyerekeket, az egészségügyi szolgálat, a Bevetési Igazgatóság és a Pénzügyőr Zenekar munkatársait. Minderről részletes beszámoló olvasható egy másik cikkünkben.

Sok témát megtárgyalt az elnökség a hosszúra nyúlt értekezleten, amit az erről készült jegyzőkönyvben rögzítettek. (A későbbiekben a Honlap „Csak Tagoknak” rovatában olvasható lesz)

Sajnos nem tudott minden meghívott eljönni Zamárdiba, amelynek a nagy forróság is oka lehetett. Ezt kiváltképp a végleg visszavonult társaink miatt sajnáltuk.

 

B. Gados Júlia