A NAV NYOSZ DEBRECENI Klubjától 10 fővel vettünk részt az ünnepségen.

Indulás a 06.34-es InterRégió vonattal, a Nyugatiba érkezés.: 09.55-kor, s tovább vegyes közlekedéssel (taxival, villamos, Metró,) az ünnepségre érkezés: 10.25-kor, még időben. Szeretettel fogadtak, és szívesen láttak bennünket (pogácsákkal, ásványvizekkel, kávéval).  Felajánlott süteményeket is vittünk és átadtuk a szervezőknek, amelyeket megköszöntek. Köszönet a sütős asszonykáinknak is.

Bevezetőként Kuczikné Borbély Magdolna NAV NYOSZ titkár felolvasta a NAV elnök asszonyának – RÓZSÁNÉ SÁDT MÓNIKA – nyugdíjasokat köszöntő levelét.

Az ünnepi megnyitót pedig VERES LÁSZLÓ elnök úrtól hallgattuk meg, majd azt követte a NAV-tól érkezett meghívott vendég, az elnökhelyettes helyett, aki személyes meghatódott köszöntőjével méltatta a nyugdíjas nagyszülőket. A köszöntő beszédeket, s a pénzügyőr zenekar 6-fős zenészeinek szép elő adását láthattuk még.

Ezek után elismerések átadása következett, melynek során a Szövetség Elnöksége a NAV nyugdíjasai Debreceni Klub tagjának SZABÓ IMRÉNÉ/ KATIKA pénztárosunk részére „A nyugdíjasok érdekében kifejtett tevékenysége elismeréseként” gróf Lónyay Menyhért Emlékplakettet adományozott. Gratulálunk a Dicsérő Határozat-ban foglaltak szerinti szép elismeréshez. No ezek után következett a meghirdetett ünnepi műsorban való fellépések során, elsőként Gorzsás Antal klubtagunk, aki az Add tovább ezt a szót, hogy SZERETET-ről,    az ünnepekről, az ünneplésekről, a szeretet és a kedvesség továbbadásának fontosságáról beszélt, s végül CSERÉP IMRE költőnktől az ADD TOVÁBB! című szép versét is elszavalta. Köszönjük szépen aktivitását.  Követte még Őt szavalat, harmonikás, magán táncos, nóta énekes, fuvolás, 2-fős öreg fiú gitárosok, s az Adóstársak zenekar is.  Így azután 13.30-tól ebédet is kaptunk vendéglátásnak,  amelyet ez alkalommal is megköszönünk.

Mindezek után indultunk neki a vissza-útnak: taxival, villamossal, Metróval szintén sietősen. Elértük hazafelé a 15.20-as induló vonatot, amely 18.35-re érkezett meg Debrecen Nagyállomásra. Szép időben jó helyen voltunk, hiszen a részünkre szervezett ünnepségre illik is elmennünk. Köszönjük is a lehetőséget, s a vendéglátást, és a klubtagjaink érdeklődő aktivitását is.

Debrecen, 2026. október 08.

Tisztelettel: Gorzsás Antal / krónikás