A NAV NYOSZ által Kecskeméten megrendezésre került Idősek Világnapján klubunk nem vett részt. Ennek több oka volt: a tömegközlekedés túlzott időigénye, az utazási költség magas összege, a klubtagok életkora stb. Ezért a Borsodi Nyugdíjas Klub csatlakozva a NAV NYOSZ által szervezett ünnepséghez 2025.10.03-án túrával ünnepelte az Idősek Világnapját, nem törődve a kissé zord idővel. vállalkozó kedvű klubtagjaink részvételével.

Tömegközlekedéssel (villamos, busz) érkeztünk meg a Lillafüredi Palotaszállóhoz és onnan gyalogtúra keretében felkerestük a Limpiászi keresztet.

„A lillafüredi Mária-sétány egyik állomása a Limpiászi keresztnek vagy feszületnek hívott tábori oltár, vallási kegyhely. Az 1920-as évek végén épült, eredetileg a sétaút végén. Nevét az oltár közepén álló keresztről kapta, mely a spanyolországi Limpias település híres templomi keresztjének másolata.”

A kezdeti hűvös, szeles reggelt kellemesebb idő követte. A keresztnél található padok lehetőséget adtak pihenésre és hátizsákjaink lepakolására. Itt fogyasztottuk el a magunkkal hozott szendvicseket, süteményeket és üdítőket. Beszélgetéssel kellemesen eltöltött óra után visszaindultunk a már nagyon simogató napsütésben.

A túra kipihenésére betértünk a Lillafüredi Palotaszállóba egy kávéra, üdítőre.

A Palotaszálló története gazdag és sokszínű, amely a magyar turizmus fejlődésének fontos részét képezi, és továbbra is vonzza a látogatókat a gyönyörű környezetével és történelmi jelentőségével.

Építése 1925-ben kezdődött, Lux Kálmán tervei alapján, neoreneszánsz stílusban a Hámori-tó mellett található. Az építkezéshez komoly tereprendezésre volt szükség, amelyet Révay Ferenc erdőmérnök irányított. A szálló 1929-re elkészült, de a hivatalos megnyitóra csak 1930-ban került sor, egy visszafogott ünnepség keretében.

A Palotaszálló 1945-ig a korabeli elit köreiben népszerű volt, számos kongresszus és konferencia helyszíne volt. 1933-ban itt rendezték meg az írókongresszust, ahol József Attila is részt vett, és a táj szépsége ihlette az „Óda” című versét. A második világháború alatt a szállót német, majd orosz katonák lakták, később pedig SZOT-üdülővé alakították át.

A Palotaszálló története gazdag és sokszínű, amely a magyar turizmus fejlődésének fontos részét képezi, és továbbra is vonzza a látogatókat a gyönyörű környezetével és történelmi jelentőségével.

A rövid pihenés után legyalogoltunk a buszmegállóba, ahol szomorúan láttuk, – illetve nem láttuk – hogy sziklamászók gyakorolnának a szemközti sziklafalon.

Az együtt töltött kellemes idő után tömegközlekedéssel indultunk haza, megbeszélve, hogy következő hónapban is megismételjük a túrát, melynek helyszínét a későbbiekben jelöljük meg.

Köszönöm Pásztor Piroska túravezetőnknek, aki felvállalta a vállalkozó klubtagok megmozgatását.

Készítette: Gregorné Abonyi Ilona klubtag