Nyár óta terveztük ezt a budai hegyeket érintő kirándulást. A Széll Kálmán téren találkoztunk és villamossal utaztunk Hűvösvölgybe. Az óránként induló Gyermekvasúttal utaztunk, amelyről tudni kell, hogy idén 73 éves, 11,7 kilométer hosszú vasútvonal, 6 megállóból áll és általános iskolás gyerekek irányítják a vonatok közlekedését.
Mi a Normafánál szálltunk le, amely a fővárosi kirándulók egyik kedvenc célpontja.
A legenda szerint Mátyás király születésének évében sarjadt ki az évszázadokig itt álló vén bükkfa. A bükkfa tövében énekelte el Schodelné Klein Rozália operaénekesnő Bellini Norma című operájának részletét, amely után a helyszín a Normafa nevet kapta.
A kellemes séta közben megálltunk a híres Rétes bolt előtt és mi is csak megerősíthetjük, hogy nagyon finom házi rétest sütnek itt.
A gyönyörű napsütésben éreztük a friss tiszta levegő ízét és saját szemünkkel láttuk a budapesti panorámára nehezedő szmogot!
A kirándulás végén a 21-es busszal indultunk hazafelé.
Lehet idén ez volt az utolsó találkozásunk a vírushelyzetre való tekintettel?
Kormosné Takács Tünde, klubvezető


