2023. augusztus 24-én délután 17 órakor kezdetét vette a miskolci színház történelme. Két évszázaddal később, ugyanezen a napon egész napos programokkal ünnepelték a teátrum bicentenáriumát.

Kétszázadig évadát nyitotta meg a Miskolci Nemzeti Színház augusztus 24-én. Az ünnepi évadnyitón a jelenlegi társulat tagjai mellet a színház egykori művészei közül is jó néhányan jelen voltak. Béres Attila igazgató úgy fogalmazott: a kétszázadig évadnyitó ülést nehezebb elkezdeni, mint egy előadást, beszélt a színház közösségteremtő erejéről. „Fedor Vilmos és Somorjai Lehel által írt könyv olvasása során, mely színházunk kétszáz éves történelméről szól, számos olyan történettel találkoztam, ami bizonyítja, hogy ez a színház kétszáz éve közösséget teremt. Amikor az emberek estéről estére, egymás mellett ülve nézik ugyanazt a történetet a színpadon, egyszerre rendülnek meg, egyszerre nevetnek, akkor eltűnnek különbözőségeink. Ebben rejlik a színház ereje.”

200 év bizony az már történelmi mértékkel mérve is komoly idő, a Miskolci Nemzeti Színház pedig ez alatt a két évszázad alatt mindvégig a kultúra bástyája volt, nemcsak Miskolc, hanem az egész megye, a régió, sőt, talán túlzás nélkül az egész ország tekintetében. A miskolciak szeretik a színházukat. Így volt ez az elmúlt kétszáz évben és így lesz az elkövetkező évszázadokban is – köszöntötte a teátrumot Veres Pál, Miskolc polgármestere az évadnyitó társulati ülésen.

Délután a színház eddigi előadásplakátjaiból nyílt kiállítás a Színháztörténeti és Színészmúzeum gyűjteményéből, melyet Mikita Gábor színháztörténész-muzeológus állított össze.

Ezután a 17 órakor kezdődő A tatárok Magyarországban című díszelőadás.

Mongólia magyarországi nagykövetségének delegációja is részt vett a díszbemutatón. Baatarjav Sainnyambuu, Mongólia magyarországi nagykövete az előadás alkalmából még tavasszal készíttette el a színház számára a morin khuur nevű hangszert, ami a tradicionális mongol zenei hangzást biztosítja és ami elengedhetetlen része a Szőcs Artur által rendezett előadásnak.

Az ünneplés lezárásaként este a Szent István téren adtak koncertet a színház egykori és jelenlegi tagjai egy „születésnapi pezsgő party” keretében, melynek végén a város polgáraival együtt fújták el a színház tagjai a kétszáz gyertyát a születésnapi tortán.

Gregorné Abonyi Ilona