A Fejér Vármegyei Adóügyi Klub is megnyitotta a nyarat! június 28-án klubvetőnk Feketéné Irénke és férje otthonukban fogadta a meghívásukat örömmel elfogadó tagokat!
Az időjárás ismét kegyeibe fogadott bennünket, az eső elől nem kellett menekülnünk, de vendéglátóink szép kertjében található fák árnyéka sokat segített a meleg elviselésében. A többség azt vallotta, hogy az aratók is ittak pálinkát a melegben, így hát mi azzal ágyaztunk meg a nagyon finom székelykáposztának, amit Irénke főzött nekünk. Sokan repetáztunk, nem gondolva arra, hogy a még sok-sok finom sütemény is vár kostolásra. Az ebédet követően köszöntöttünk két társunkat születésnapjuk alkalmából, István 70, József 80. Elnézve az ünnepelteket valóban igaz lehet, hogy most már a 70 az új hatvan, illetve a 80 az csak hetven! Jó egészséget és hosszú boldog életet kívántunk nekik!
A kertipartink éppen klubvezetőnk és férje névnapjára esett, így Irénkét és Lacit is köszöntöttük szeretettel.
Vidáman vettünk részt a szervezők által kitalált játékokban, bizonyítva azt, hogy lelkében lehet mindenki gyerek, még akkor is, ha évei száma sokszor tíz! A nyertes díja egy felöltöztetett görögdinnye volt, a melegre való tekintettel bár kissé alulöltözött, de éppen ez tette nagyon mulatságossá a díjátadást! Könnyesre nevettük magunkat.
Akik már voltak nyaralni megosztották velünk élményeiket, volt idő arra, hogy beszélgessünk egymással. Laci gondoskodott arról, hogy mindenkinek legyen jégbe hűtött itala. Bár igen jóllakottan pihegtünk a frissen sütött meglepetés lángosnak senki nem tudott ellenállni!
Az idő gyorsan telt észre sem vettük már este lett, nagyon kellemes délutánt töltöttünk el ismét együtt.
Köszönjük Irénkének a nagyon ízletes, finom ebédet és lángost! , a tagoknak a sok-sok süteményt, Lacinak, hogy figyelmes gondos házigazdánk volt!
Akkor most tényleg hivatalosan is megnyitottuk a nyarat! Legközelebb szeptemberben találkozunk. Mindenkinek kellemesen eltöltött nyarat, jó egészséget és sok-sok élményt kívánunk, amit majd az őszi klubgyűlésen megoszthatunk egymással.
Készítette: Pupné Kiss Ildikó vez.tag


