December elején szokásos helyünkön, az AGÓRA Művelődési Központban gyűltünk össze, hogy összefoglaljuk és lezárjuk a 2025-ös esztendőt.

Tagjaink több, mint ¾ része el tudott jönni, ill.  elfogadta meghívásunkat és megtisztelt jelenlétével Jung Istvánné, Margó Adóügyi Elnökhelyettes Asszony. Velünk töltötte a délutánt Zimonyiné Kishonti Judit a veszprémi Pénzügyőr Klub vezetője is.

Az évzárót szervező társaink sok munkával és szeretettel készültek a nagy napra. Klubtagjainkat és a meghívott vendégeinket gyönyörűen megterített, dekorált asztalokkal várták.

Klubvezetőnk távolléte miatt Nagy Lászlóné, Saci vezetőségi tag üdvözölt bennünket. Megbeszéltünk néhány – a klub életét érintő – kérdést, megemlékeztünk elhunyt társainkról és szeretettel köszöntöttük a kerek szülinaposokat. Öten lépték át a 70. életévüket, egy társunk pedig a 80. születésnapját ünnepelte idén.

Meghívott vendégeink is szót kértek, meleg szavakkal üdvözöltek bennünket és kívántak békés, boldog ünnepeket.

A bevezető után kis műsor következett. Adventhez, karácsonyhoz kapcsolódó versek és dalok segítettek az ünnepre hangolódásban. A közös éneklés békés, meghitt hangulatot teremtett, amely mindannyiunkat mélyen megérintett. Nagy tapssal köszöntük meg a versmondóknak, hogy megható percekkel ajándékoztak meg bennünket, a kórustagoknak pedig az örök klasszikus karácsonyi dalok kiválogatását.

A meghatódottságot vidám nyüzsgés váltotta fel.  Megérkeztek a vendéglátó egység dolgozói, akik személyenként, tányérokon szervírozták a megrendelt menüt. Hamarosan evőeszközök zaja, poharak csilingelése töltötte be a termet. Nagyon finom ételeket kaptunk, valamennyien jóízűen falatoztunk.

A fő étkezés után következtek a sütemények. Vidáman csipegetve járkáltunk a teremben; kisebb-nagyobb csoportokban beszélgettünk. Felidéztük az elmúlt esztendő közös programjait, az együtt átélt élményeket. Szóba kerültek a családi élmények, az ünnepi tervek.

Mészáros Ági társunk oszlopos tagja a  „ Foltvirágok „ patchwork  klubnak.  Éves kiállításukat minden év decemberében rendezik meg az AGÓRA-ban. Közülünk sokan vettek részt a megnyitón, aki nem tudott elmenni, most lehetőséget kapott az aprólékos munkával készített lenyűgöző varrások megtekintésére.

Észrevétlenül beesteledett, ideje volt hazaindulni.  Sokan a kényelmesen sétát, a távolabb lakók pedig az autóbuszt választották.  Ami közös volt, hogy a szívünkben, lelkünkben magunkkal vittük a közelgő karácsony hangulatát.

 

Készítette: Pap Éva Mária vezetőségi tag