Itt van az ősz, itt van újra… Petőfi Sándor versét idézve köszöntsük az évszakváltást, és köszöntsük egymást is a NAV Nyugdíjasainak Országos Szövetsége keretein belül!

A nyári szünet lezárásával a munka folytatódik, az elnökség szeptember 2-án megtartotta első értekezletét a Mátyás utcai székhelyünkön. Veress László elnök köszöntötte a megjelenteket, ismertette a napirendi pontokat, majd elkezdődött a munka.

Tény, hogy a földrajzi adottságok nagyban meghatározzák egy-egy klub lehetőségeit az országos rendezvényeken való részvétel esetén. Ki fizesse az utazási költséget? A Szövetség vagy a klub saját önerőből? Hogyan lehetne a költségeket csökkenteni? A fővárosiak előnyös helyzetben vannak, hiszen a központi rendezvények helyszíne többnyire Budapest. Most azonban színesedik a kép, hiszen Horváth Zoltán alelnök felvállalta az Idősek Világnapja rendezvény szervezését Kecskeméten (október 2.), amelyről már olvashatunk is, itt csak felhívjuk a figyelmet, hogy szeptember 15-ig várja a jelentkezők listáját. Az előkészületekről beszámolót tartott a megjelenteknek.

Vilmányi Anikó gazdasági felelős tájékoztatta az elnökséget anyagi helyzetünkről.

Az elnökség döntött az elismerésben részesíthető személyekről a beérkezett javaslatok alapján.

A kegyeleti és szociális támogatás mikéntjéről tartott tájékoztatást, és a javaslatok elfogadásához kért egyetértést Barna Tamás, a terület felelőse. Külön anyagként is megjelenik a beszámolója.

Hatodik alkalommal vehetnek részt az érdeklődők lövészeti versenyen. Zachár Attila elnökségi tag idén is meghirdeti ezt a sporteseményt, amelyre október 8-án 10 órakor kerül sor szokásos helyszínén, a PSE lőterén, a Kőér utcában.

Veress László elnök újabb irodalmi vetélkedőt szervez, amelynek időpontja december 1., témája Vörösmarty Mihály költészete és élete. További részleteket később közlünk a Facebook oldalunkon és a honlapon.

B.Gados Júlia